Cikkek ezzel a címkével: Nasa

Frissítve: Május 14 – X3.2-es napkitörés

Hétfőn reggel egy X1.7-es, este egy X2.8-as, kedd hajnalban már X3.2-es napkitörést figyelt meg a NASA űridőjárással foglalkozó részlege.

napkitores-2013-05-13Az elmúlt 14 hónap legerősebb, X1.7-es fokozatú napkitörését produkálta központi csillagunk hétfő hajnali 4 óra 17 perckor. Aznap este 18 óra 5 perckor egy még erősebb, X2.8-as kitörést észlelt a NASA, kedd hajnalban már X3.2-es kitörésről érkezett hír. A jelenséget a távol-keleten 3-as fokozatú rádiózavar követte. Arról egyelőre még nincs információ, hogy a kitörést koronakidobódás (CME) kísérte-e, ugyanakkor a kitörés nem a Föld irányába történt, így jelentős veszélyt nem okoz. (A Föld felé irányuló kitörések átlagosan 1-3 nap alatt érik el a bolygónkat, megérkeztük főként az elektromos eszközök működését befolyásolhatja, a műholdakban kárt is tudnak tenni.)

A megfigyelések szerint a kitöréseket okozó napfoltok gyakorisága 11 éves ciklust ír le, a kitörések maximuma a 2013-as évre tehető. Egy nagy napkitörés főként elektronikai eszközeinkben lenne képes kárt tenni, mely napjainkban komoly hatással lehet az alapinfrastruktúrák működésére.

A méréshez használt skála öt részre − A, B, C, M, X − van osztva, amelyek tízszeres szorzóval növekednek. Az M8,7 tehát alig maradt el a legerősebb, X kategóriába sorolható kitörésektől.

NASA – a Marsra lépést nem kerülheti el az ember

Nem kerülheti el az ember, hogy a 2030-as évek végéig a Marsra ne lépjen, az Egyesült Államok számára pedig ez még prioritás is – jelentette ki hétfőn Charles Bolden, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) igazgatója egy washingtoni tudományos konferencián.

Mars bolygóBolden hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a gazdaságilag szűkös idők ellenére továbbra is elkötelezett az űrkutatás határainak további tágítása mellett.
“Egy Mars-misszió ma az emberiség számára a legfőbb űrkutatási cél és prioritás a NASA számára is. Kutatási programunkat teljes egészében ennek a célnak az eléréséhez igazítottuk” – hangoztatta a NSA vezetője.
Charles Bolden rámutatott, hogy Barack Obama amerikai elnök, aki az 2014-es pénzügyi évre 17,7 milliárd dolláros büdzsékeretet kér a NASA számára, támogatja a Mars-kutatás koordinált stratégiáját.

A NASA az űrhajósokkal végrehajtandó Mars-program egyik első lépéseként azt tervezi, hogy 2025-ben elfog és eltérít egy aszteroidát. Ugyancsak a projekt részeként Scott Kelly űrhajós 2015-ben egy egész évet tölt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), és ezzel lehetővé teszi az amerikai orvosoknak, hogy tanulmányozzák a tartós súlytalanságnak az emberi szervezetre gyakorolt hatását. Az ISS személyzetének tagjai most hathónapos váltásokban dolgoznak.

A Mars-utazásnak azonban egyelőre több komoly műszaki-tudományos akadálya van. Ezek egyike, hogy még nem épült olyan űrhajó, amely képes lenne egy irányban hét hónapig repülni. Nem világos az sem, hogy az emberi szervezet hogy reagál majd az utazás közben kapott sugárzásra, mint ahogyan az sem, hogy az űrhajósok hogy lesznek képesek létezni a “vörös bolygó” felszínén.

Bolden azonban, a Holdra szállás tapasztalataira hivatkozva, derűlátóan nyilatkozott a technikai nehézségek megoldásának kilátásairól és hangoztatta, hogy a NASA-nak minden idejét és minden dollárját a Föld körüli alacsony pályán való keringés, valamint a Holdon túlra jutás műszaki lehetőségeinek kifejlesztésére kell fordítania.

Az Egyesült Államok az egyetlen ország, amelynek sikerült automata szondákat eljuttatnia a Marsra. Legutóbb 2012 augusztusában a Curiosity kutatójármű jutott el a bolygó felszínére.
A Curiosity és tartozékainak tömege azonban csak egy tonna volt, az emberi életfeltételek kialakításához azonban legkevesebb 40 tonnányi hasznos teherre lenne szükség. John Grunsfeld, a NASA tudományos igazgatója nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az emberi Mars-missziót egy újabb automata eszköznek a bolygóra szállítása előzné meg, amely víz után kutatna, és támpontként szolgálna a leendő expedíció navigálásánál is.

Harminc nap alatt a Marsra?

Olyan rakéta kifejlesztésén kezdődött meg a munka az Egyesült Államokban, amely harminc nap alatt a Marsra röpítheti az embert. A jelenlegi technikával 4 évig tart az út. A fejlesztést támogatja a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal.

Mars bolygó“A mostani rakéta-üzemanyagokkal csaknem lehetetlen a Föld szűkebb szomszédságán kívülre jutnia az emberiségnek” – mondta John Slough, a Washingtoni Egyetem kutatásvezetője.
Az új rakétatípust atomenergia repítené, de nem maghasadásra, hanem magfúzióra alapozva. Csúcssebessége 320 ezer kilométer lenne óránként. A sokkal nagyobb sebesség ellenére biztonságosabb lenne az utazás az új rakétával hajtott űrhajók legénységének, a rövidebb menetidőnek köszönhetően kevesebb káros napsugárzás érné őket. Emellett jóval olcsóbb lenne egy marsi út, mint a jelenlegi technikával, mivel az üzemanyag tömege a töredéke lenne a most szükségesnek. A hajtóműben homokszemcsényi hidrogénizotóp-gömböcske lenne, körötte pedig fémgyűrűk, amelyek a mágnesesség révén préselnék össze az üzemanyagmagot. A hajtóanyag 7 milliószor nagyobb teljesítményt engedne, mint a jelenlegi üzemanyagok. Az egész működtetéséhez ugyan áramra van szükség, de ez – a kutatók szerint – megoldható napelemekkel egy 150 tonnás űrhajó esetében. A rakétának nem kellene az egész úton működnie, elég három nap ahhoz, hogy a kellő sebességre gyorsítsa az űrhajót, ugyanakkor ezt olyan fokozatosan adagolt lökésekkel tenné, hogy a legénységet nem veszélyeztetné a gyorsulási erő.

“Reméljük, hogy sokkal erősebb energiaforráshoz jutunk, amely végül elvezet ahhoz, hogy megszokottá váljon a bolygóközi utazás” – idézte Slough-t a brit Metro újság.

A legtávolabbi szupernóvát fedezték fel amerikai csillagászok

Az eddigi legtávolabbi, több mint tízmilliárd fényévnyire lévő szupernóvát fedezték fel amerikai csillagászok, akik azt remélik, hogy a világegyetem “ifjúkorában” felrobbant csillag tanulmányozása egyfelől rávilágíthat a sötét energia, az univerzum gyorsuló tágulásáért felelős rejtélyes erő természetére, másfelől adalékot szolgáltathat arra, hogy miként mentek végbe a kozmikus csillagrobbanások az univerzum kialakulásának boszorkánykonyhájában.

hs-2013-11-a-web_printAz amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) Hubble nevű űrteleszkópja által észlelt, UDS10Wil jelzésű – Woodrow Wilson néhai amerikai elnökről SN Wilsonnak becézett – szupernóva nemcsak azért hozza lázba a tudósokat, mert 350 millió évvel korábbi (távolabbi), mint az előző csúcstartó, hanem mert a szupernóváknak abba a típusába, az 1a-ba tartozik, amelynek a fényereje állandó, így alkalmas a világegyetem tágulásának mérésére.
A tudomány a Napnál nagyobb tömegű csillagok végső robbanását nevezi szupernóvának. Egyik alosztálya, az 1a típus szoros rendszerekben mozgó, a kísérőcsillaguktól rendre anyagot kapó fehér törpék összeroppanását jelöli: az ide soroltakat az univerzum standard gyertyáinak tartják, mivel a végzetes kozmikus események feltételei nagyjából minden egyes alkalommal ugyanolyanok. Az elfogadott elmélet szerint a robbanások mindig a Nap tömegének az 1,44-szeresét jelképező Chandrasekhar-határ átlépésekor következnek be, így az összeroppanó, “túlhízott” égitestek tömege, a folyamatban részt vevő anyag mennyisége és a robbanás abszolút fényessége megegyezik. A jelenségeket össze lehet hasonlítani, meghatározni, hogy egyik a másikhoz képest milyen messze esik, vagyis az 1a szupernóvák kozmikus távolságmérésre is szolgálnak.

“Az új távolsági csúcstartó ablakot nyithat a világegyetem korai életére, bepillantást engedve abba, hogyan zajlottak a robbanások – közölte David O. Jones, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csillagásza, a felfedezésről készült és a The Astrophysical Journal című szaklapban megjelenő tanulmány vezető szerzője. – Tanulmányozásával górcső alá vehetjük azt is, vajon mennyire megbízhatók a szupernóvák az univerzum evolúciójának és tágulásának a megértésére.”

Az SN Wilson nyomára a 2010-ben, az űrteleszkóp legújabb széles látószögű kamerájának beépítésével kezdődött Hubble-program keretében bukkantak, amelynek célja a távoli 1a típusú szupernóvák feltérképezése, illetve annak meghatározása, vajon változtak-e valamit is a világegyetem 13,8 milliárd évvel ezelőtti megszületése – a nagy robbanás – óta. Segítségükkel hatásos eszközt nyerhetnek a tudósok az univerzum gyorsuló tágulásának mérésére. A baltimore-i egyetem űrkutatási intézete eddig több mint száz – különböző típusba sorolt – szupernóvát észlelt, olyanokat, amelyek 2,4 és 10 milliárd évvel “mennek vissza az időben”. A felfedezettek között nyolc, több mint kilencmilliárd éve összeomlott, 1a típusú szupernóvát azonosítottak, beleértve az SN Wilsont is.

“Az 1a típusú szupernóvák a lehető legpontosabb kozmikus mérőrudat adják a kezünkbe, amelyet valaha is alkottak, csak éppen abban nem lehetünk biztosak abban, hogy mindig ugyanazt a métert jelölik-e. Minél jobban megismerjük őket, annál pontosabbak lesznek” – magyarázta Steve Rodney, a csillagászcsapat tagja.

A világegyetem kamaszkorából előbukkant UDS10Wil megtalálásával a tudósok újabb lehetőséget kapnak arra is, hogy megkülönböztessenek két robbanási modellt, és a végére járjanak, hogy melyik volt gyakoribb. Az egyik elmélet szerint a szupernóvát két fehér törpe fokozatos összeolvadása váltja ki. A másikban a fehér törpe folyamatosan lakmározik kísérőcsillagából, aztán egyszer csak már nem tud többet megemészteni a másik testéből (tömegéből), és “szétpukkan”.

Minél messzebb tudnak visszanyúlni a múltba a tudósok, annál világosabb kép alakulhat ki arról, hogy hajdanán mi fortyogott az univerzum titokzatos üstjében. Az 1a típusú szupernóvák elemzéséből következtetéseket vonhatnak le arra nézve is, hogy milyen gyorsan telítődött az univerzum nehézelemekkel: azt már ismert, hogy a bolygók és az élet kialakulásához nélkülözhetetlen vas fele a felrobbanó csillagoknak köszönhetően szóródott szét a világegyetemben.

www.nasa.gov
hubblesite.org