Cikkek ezzel a címkével: dollár

Devizapiac – Gyengülőben a forint

eurhufh1-2013-07-04Ellentétben azzal, amit némelyik hírközlő állít, a forint a csütörtöki napon nem erősödött, hanem gyengült. Az euró viszont gyengült minden devizához mérten ma 14 óra után. A forint az amerikai dollárhoz viszonyítva 225,8 körül indította a mai napot, majd elérte a 228,8-as szintet is. Az euróhoz képest 294 környékéről eljutott egészen 296-ig is, amikor erős gyengülésnek indult az euró, ennek köszönhető, hogy elérte a 292,2-t is és nem a forint erősödésének.

Devizapiac – tovább gyengült a forint

eurhufh4-2013-06-12Már két hete folyamatos gyengülésben van a forint, az euró viszont erősödött, ezért a tegnapi napon el is érte a 300-as szintet az EUR/HUF keresztárfolyam. Technikai szempontból, ahhoz, hogy erősödésnek induljon, át kéne lépnie a 294,5-ös támasz szintet, ha viszont a 302-es igen erős technikai ellenállás szintet törné át, akkor esélyes lenne a márciusi 307,5-ös szint elérésére is. A dollár viszont gyengült az utóbbi hetekben, ezért az USD/HUF keresztárfolyam, április végétől egy oldalazó szakaszban van a 222 és 228-as szintek között.

Devizapiac – Az elmúlt napokban enyhén gyengült a forint

eurhufh1-05-24Május 22-én -és nem korábban, ahogy azt bizonyos hírforrások közlik- a forint elérte az év eleji csúcsot az euróhoz mérten és még a február 13-i szintet és túllépte, majd ezt azzal ünnepelte meg, hogy visszapattant a 288-as támaszról és gyengült egy jó lépésnyit, egészen a 292-es technikai ellenállásig, melyet május 23-án, a déli órákban ért el. Ez nem csak a forint gyengülésének tudható be, hanem az euró erősödésének is. Estére már visszaszerzett valamelyest a tekintélyéből és a 290-es szintet elérve meg is pihent. A mai napon, május 24-én is folytatta ezidáig a szinten való oldalazást. Az amerikai dollárhoz képest enyhe erősödés volt a déli órákban, de ez hamar visszaesett, jelenleg 224 körül mozog.

Devizapiac – tegnap délutántól folyamatosan gyengül a forint

Május 8-án erős támaszt tört át a forint az euróhoz és az amerikai dollárhoz mérten is és egészen tegnapig tartotta is magát a szint alatt, tegnap azonban újból gyengülésnek indult.

eurhufh1-05-14A napokban a 292-es EUR/HUF szinten járt, mostanra már a 295,3-at is elérte, ahol azonban erős technikai ellenállásba ütközött és ha nem töri át, akkor újbóli erősödésre számíthatunk. Ha viszont áttöri, akkor a 298-as szintig is eljuthat nagyon gyorsan. Az USD/HUF grafikonon is erős ellenállásba ütközött az árfolyam és jelenleg 227,2 körül mozog.

Devizapiac – jelentős forint erősödés

eurhufh1-05-08A mai napon jelentős forint erősödést tapasztalhattunk a devizapiacon. Éjfélkor még 295,5 körül volt az euróhoz képest, késő délutánra azonban a 292,5-ös értéket is elérte az árfolyam. Ezen a szinten beleütközött abba az erős támaszba, ami még április 15. és 17.-én alakult ki, ha ezt sikerül áttörnie, a 290 és a 288-as szinteket is elérheti hamarosan. Az amerikai dollárhoz viszonyítva is ugyanilyen helyzetbe került a forint, azaz sokat erősödött és elérte a áprilisi támaszokat, jelenleg 222 körül mozog.

1 millió dolláros laptop 50 dolláros honlapon

A londoni székhelyű Luvaglio, 1 millió dolláros laptopot kínál egy befejezetlen, 50 dolláros honlap sablonon, melyet az ingyenes WordPress weblap motor hajt.

luvaglio-fakeTöbb neves és nagy látogatottságú hírportálon jelenik meg a millió dolláros Luvaglio laptop már 2007 óta és ha már az ingyenes weblap motoroknál tartunk, fura módon ezeket is mind az ingyenes WordPress hajtja, ilyen például a mashable.com, melyen ma is megjelent a cikk és több mint 1400 megosztást kapott rövid időn belül. Nos, nagyon úgy tűnik, hogy ez nem más mint egy mesterséges hírnév generálás, de legalább a Luvaglio, luxus számítástechnikai eszközöket gyártó cég fejezte volna be a honlapját ( luvaglio.com ) 2007 óta vagy költene rá 50 dollárnál többet, ha már 1 milliós laptopokat gyártanak állítólag kérésre. Bár a hivatalos de olcsó honlapjukon sehol nem találni arra utaló jelet, hogy 1 millió lenne az a laptop amiről csak számítógépes grafika készült eddig és mára már az egyéb hírportálokon megjelenő cikkekben említett konfiguráció is jócskán idejét múlta. A 128 GB-os háttértár, ma már akkor is kevés, ha SSD-ről beszélünk, tekintve, hogy 1 milliós a gépezet, de persze sehol nem említik, hogy SSD lenne és még sok dolog kimaradt a leírásból, melyek szintén csak a partner oldalaikon jelentek meg, melyek arra hivatottak, hogy hírnevet generáljanak.

A Wikipedia is megkérdőjelezi, hogy készítettek-e már egyáltalán fizikailag valamit, vagy csak a hírverés megy. Az 50 dolláros és évek óta befejezetlen hivatalos honlapot tekintve minden bizonnyal soha nem készült semmi és ez csak egy felfújt, üres hírbuborék, ami már 6 éve kering a világhálón és mai napig fel-felhozzák óriási látogatottságú hírportálok mint egy új és érdekes hírt.

A honlapjuk WordPress sablonja: KingSize

Devizapiac – ismét oldalazásban a forint

eurhufh1-04-23A tegnapi nap folyamán a forint az euróhoz viszonyítva a 298 és a 300-as szintek között végzett szép szabályos mozgást, amit ma úgy fest, hogy folytat. Hogy melyik irányba fogja áttörni ezeket a szinteket, vagyis a 298-as támaszt vagy a 300-as ellenállást töri-e át, azt a napokban meg fogja mutatni. Az amerikai dollárhoz képest is gyengült ma a forint, 228-ról indulva a 230,7-et is elérte már.

Devizapiac – változatlan forint árfolyam

eurhufh1-04-22A csütörtöki jelentős gyengülés óta nem változott a forint árfolyama, hanem szűk sávban oldalazott. Az amerikai dollárhoz és az euróhoz is viszonyítva, erős technikai ellenállásba ütközött és itt elidőzhet még néhány napig, illetve kisebb változások lehetnek. Ha visszapattanna az ellenállásról, akkor könnyedén elérhetné ismét a 294-293-as, euróhoz viszonyított árfolyamot, viszont, ha áttöri, akkor gyengülés következhet be, és még a 300-as szintet is átlépheti.

Devizapiac – pénteken tovább erősödött a forint

Még a csütörtöki napon sikerült áttörnie a forintnak az euróval szembeni támaszát, azonban rögtön utána egy enyhe korrekció következett.

eurhufh1-04-13Pénteken viszont erősödésnek indult egészen 293,7-ig, azonban ezt a szintet nem sikerült megtartania, mert 294,2-nél erős technikai támasz alakult ki. Ha ezt is sikerül áttörnie, a 292,7-es szintnél várható egy újabb megtorpanás. Meglátjuk hétfőn mit remekel, de már ez is szép teljesítmény, mivel március 25-től folyamatosan erősödik, kisebb korrekciókkal, aznap még 307,3-nál is járt az árfolyam az euróhoz mérten. Jelenleg 294,6-on van az euróhoz képest, a dollárhoz viszonyítva is sokat erősödött természetesen, ott 224,3-nál zárt tegnap este.

Devizapiac – forint erősödés

eurhufh1-04.05A mai napon sikerült áttörnie a forintnak a bűvös 300-as szintet és tartva a lendületét, egészen a 298-as szintig is erősödött. Ezen a szinten azonban ismét egy támasszal áll szemben a technikai elemzések szerint, ezért oldalazásba kezdhet vagy visszapattanhat, azonban ha áttöri, akkor a 296-os szintet is elérheti a közeljövőben az euróhoz viszonyítva. Az amerikai dollárhoz képest is nagy volt az erősödés, a 228,7-es szintet és érintette.