Cikkek ezzel a címkével: 2015

Színezd át! programsorozat

A magyar nemzeti kultúra része az itt élő svábok, szerbek, horvátok, cigányok kultúrája is, megismerésük segít az előítéletek leküzdésében – fejtette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Színezd át! programsorozat fővédnöke vasárnap a budapesti családi rendezvényen a Bálnában.

szinezd-atAz egész napos ingyenes programon a gyerekek számos közös játékon vehetnek részt, így ismerve meg más nemzetiségeket és kisebbségeket.
“Szeretnénk bemutatni, hogy Magyarország színes ország, kultúrájának gazdagságát nemcsak egy, hanem sok szín adja. Bízunk abban, hogy a gyerekek a játékokon, együttléteken keresztül értékelik egymást, és ha az életben esetleg rossz tapasztalatok érik őket, eszükbe jut, hogy vannak más származású barátaik is, és érdemes küzdeni az előítéletek ellen” – fejtette ki Balog Zoltán.

A miniszter elmondta, személyes, gyerekkori tapasztalata, hogy az érzelmi bevonódás, a játék sokat segít abban, hogy gyerekek a felnőttként elfogadón, megértőn viszonyuljanak a más kultúrákból, más élethelyzetből származó, esetleg szegénységben élő embertársaikhoz, és küzdjenek ez elő-, sőt az utóítéletek ellen. “Ha gyerekkorban együtt tudunk lenni, felnőttként is együtt tudunk” – fogalmazott Balog Zoltán.

Az izgalmas játékokkal, koncertekkel, fellépésekkel tarkított színes rendezvény délután négy óráig látogatható. A nap folyamán mások mellett fellép a Kaláka együttes, Falusi Mariann, Oláh Gergő és Tintér Gabriella éneket tanít a gyermekeknek, akik találkozhatnak Miklósa Erika operaénekesnővel, a Színezd át! helyi fővédnökével is.
Megtekinthető a sorozat korábbi helyszínein festett Színezd át-fal, és az eddigi állomásokon készült fotókból álló kiállítás is. A gyerekek párokban vehetnek részt a kvízjátékokon, versenyeken, meghallgathatják és megtekinthetik a különböző magyarországi nemzetiségek fellépéseit.

A programot a Thália Színházban este 19 órakor kezdődő Somnakaj című roma musical előadása zárja. A darabban negyven előadóművész lép fel, köztük Szakács Hajnalka, Falusi Mariann, Papadimitriu Athina, Szakcsi Lakatos Béla és a színházi szerepben először látható Oláh Gergő is.

A Színezd át! budapesti rendezvénye egy tízállomásos országos programsorozat 8. helyszíne, a továbbiakban Miskolcon és Szombathelyen rendezik meg a családi napot.

Pénteken kezdődnek a nagyvázsonyi Kinizsi-napok

Pénteken kezdődnek a nagyvázsonyi Kinizsi-napok, a három napos programon fellép például a Csík Zenekar, emellett népi ételekkel és ősi mesterségekkel ismerkedhetnek meg a látogatók – tájékoztatta az MTI-t a Kinizsi Vár kapitánya.

kinizsi napok 2015Mekler Norbert elmondta, hogy a fesztiválon bemutatkoznak a népi mesterségek, a látogatók kipróbálhatják a fazekaskodást, a kovácsolást, a papírmerítést, az érme- és kötélverést is.
Hozzátette: a pisztrángos ételeké lesz a főszerep, de számos népi étel és ital is megkóstolható majd a vásári forgatagban, ahol a kézműves termékek is terítékre kerülnek.

A korabeli hangulatot a Szelindek Középkori Együttes segít megteremteni síppal, dobbal és tekerőlanttal – jegyezte meg a várkapitány.
Szombaton este a negyed évszázados Csík Zenekar ad koncertet, vasárnap délben pedig Gryllus Vilmos lép színpadra – mondta Mekler Norbert.

Lengyel vendégek katonai tábort vernek, fegyverbemutatókkal, előadásokkal készülnek, ezen kívül naponta többször lovas íjászattal színesített várjátékok részesei lehetnek a látogatók – közölte a várkapitány, hozzátéve, hogy sólyomröptetést is láthatnak az érdeklődők, a melyet Győrffy-Villám András mestersolymász és csapata mutat be a fesztivál mindhárom napján.
A várban találkozni lehet óriásbáb alakban az ismert rajzfilmfigurával, Süsüvel és az őt kísérő zsoldosokkal is – fűzte hozzá.