Színezd át! programsorozat

0
Színezd át! programsorozat

A magyar nemzeti kultúra része az itt élő svábok, szerbek, horvátok, cigányok kultúrája is, megismerésük segít az előítéletek leküzdésében – fejtette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Színezd át! programsorozat fővédnöke vasárnap a budapesti családi rendezvényen a Bálnában.

szinezd-atAz egész napos ingyenes programon a gyerekek számos közös játékon vehetnek részt, így ismerve meg más nemzetiségeket és kisebbségeket.
“Szeretnénk bemutatni, hogy Magyarország színes ország, kultúrájának gazdagságát nemcsak egy, hanem sok szín adja. Bízunk abban, hogy a gyerekek a játékokon, együttléteken keresztül értékelik egymást, és ha az életben esetleg rossz tapasztalatok érik őket, eszükbe jut, hogy vannak más származású barátaik is, és érdemes küzdeni az előítéletek ellen” – fejtette ki Balog Zoltán.

A miniszter elmondta, személyes, gyerekkori tapasztalata, hogy az érzelmi bevonódás, a játék sokat segít abban, hogy gyerekek a felnőttként elfogadón, megértőn viszonyuljanak a más kultúrákból, más élethelyzetből származó, esetleg szegénységben élő embertársaikhoz, és küzdjenek ez elő-, sőt az utóítéletek ellen. “Ha gyerekkorban együtt tudunk lenni, felnőttként is együtt tudunk” – fogalmazott Balog Zoltán.

Az izgalmas játékokkal, koncertekkel, fellépésekkel tarkított színes rendezvény délután négy óráig látogatható. A nap folyamán mások mellett fellép a Kaláka együttes, Falusi Mariann, Oláh Gergő és Tintér Gabriella éneket tanít a gyermekeknek, akik találkozhatnak Miklósa Erika operaénekesnővel, a Színezd át! helyi fővédnökével is.
Megtekinthető a sorozat korábbi helyszínein festett Színezd át-fal, és az eddigi állomásokon készült fotókból álló kiállítás is. A gyerekek párokban vehetnek részt a kvízjátékokon, versenyeken, meghallgathatják és megtekinthetik a különböző magyarországi nemzetiségek fellépéseit.

A programot a Thália Színházban este 19 órakor kezdődő Somnakaj című roma musical előadása zárja. A darabban negyven előadóművész lép fel, köztük Szakács Hajnalka, Falusi Mariann, Papadimitriu Athina, Szakcsi Lakatos Béla és a színházi szerepben először látható Oláh Gergő is.

A Színezd át! budapesti rendezvénye egy tízállomásos országos programsorozat 8. helyszíne, a továbbiakban Miskolcon és Szombathelyen rendezik meg a családi napot.


Szóljon hozzá

Név (kötelező)

Weboldal