Rekordkevesen házasodnak az Egyesült Államokban

0
Rekordkevesen házasodnak az Egyesült Államokban

Rekordkevesen kötnek házasságot az Egyesült Államokban az utóbbi időben: ezer férjezetlen nőre mindössze 31,1 frigy jut. Az 1950-es években még 90,2 volt a mutató, az 1920-asokban pedig 92,3.

házasságA házasságkötések aránya a hetvenes években indult csökkenésnek, a szexuális forradalom után. A folyamat azóta is töretlen. Az adatokkal az amerikai Országos Család- és Házasságkutató Központ szolgált. A ráták kalkulációjához azt a számot vették alapul, hogy hány 15 évnél idősebb lány lépett házasságra egy adott esztendőben. A korai kor magyarázata, hogy a múlt század első felében jóval fiatalabban mentek férjhez.

Jelenleg az összes – 15 év feletti – amerikai nő 47 százaléka férjezett. 1950-ben 65 százalékos volt arányuk.
Az elvált asszonyok hányada ugyanakkor jelentősen nőtt: 15 százalékon áll, míg 1920-ban még az 1 százalékot sem érte el.

A statisztikák alapján megmutatkozott, hogy aki egyszer elvált, az – ellentétben a közelmúlttal – manapság már nemigen köt újabb házasságot.
Az elemzők jelentős eltérésekre bukkantak a házassági hányadot illetően a különböző népcsoportok és az iskolázottság alapján. A feketék körében csak 26 százalékos a 15 év feletti nők férjezettsége, az ázsiaiak esetében viszont 56 – náluk a legmagasabb a ráta.

Érdekes módon a magasabb iskolázottság magasabb házasodási hajlandósággal jár. A diplomások 60 százaléka férjezett, míg az érettségi nélkülieknek még a 30 százaléka sem – ismertette a LiveScience tudományos hírportál a tanulmányt.


Szóljon hozzá

Név (kötelező)

Weboldal