Szórakozás

Színezd át! programsorozat

A magyar nemzeti kultúra része az itt élő svábok, szerbek, horvátok, cigányok kultúrája is, megismerésük segít az előítéletek leküzdésében – fejtette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Színezd át! programsorozat fővédnöke vasárnap a budapesti családi rendezvényen a Bálnában.

szinezd-atAz egész napos ingyenes programon a gyerekek számos közös játékon vehetnek részt, így ismerve meg más nemzetiségeket és kisebbségeket.
“Szeretnénk bemutatni, hogy Magyarország színes ország, kultúrájának gazdagságát nemcsak egy, hanem sok szín adja. Bízunk abban, hogy a gyerekek a játékokon, együttléteken keresztül értékelik egymást, és ha az életben esetleg rossz tapasztalatok érik őket, eszükbe jut, hogy vannak más származású barátaik is, és érdemes küzdeni az előítéletek ellen” – fejtette ki Balog Zoltán.

A miniszter elmondta, személyes, gyerekkori tapasztalata, hogy az érzelmi bevonódás, a játék sokat segít abban, hogy gyerekek a felnőttként elfogadón, megértőn viszonyuljanak a más kultúrákból, más élethelyzetből származó, esetleg szegénységben élő embertársaikhoz, és küzdjenek ez elő-, sőt az utóítéletek ellen. “Ha gyerekkorban együtt tudunk lenni, felnőttként is együtt tudunk” – fogalmazott Balog Zoltán.

Az izgalmas játékokkal, koncertekkel, fellépésekkel tarkított színes rendezvény délután négy óráig látogatható. A nap folyamán mások mellett fellép a Kaláka együttes, Falusi Mariann, Oláh Gergő és Tintér Gabriella éneket tanít a gyermekeknek, akik találkozhatnak Miklósa Erika operaénekesnővel, a Színezd át! helyi fővédnökével is.
Megtekinthető a sorozat korábbi helyszínein festett Színezd át-fal, és az eddigi állomásokon készült fotókból álló kiállítás is. A gyerekek párokban vehetnek részt a kvízjátékokon, versenyeken, meghallgathatják és megtekinthetik a különböző magyarországi nemzetiségek fellépéseit.

A programot a Thália Színházban este 19 órakor kezdődő Somnakaj című roma musical előadása zárja. A darabban negyven előadóművész lép fel, köztük Szakács Hajnalka, Falusi Mariann, Papadimitriu Athina, Szakcsi Lakatos Béla és a színházi szerepben először látható Oláh Gergő is.

A Színezd át! budapesti rendezvénye egy tízállomásos országos programsorozat 8. helyszíne, a továbbiakban Miskolcon és Szombathelyen rendezik meg a családi napot.

Pénteken kezdődnek a nagyvázsonyi Kinizsi-napok

Pénteken kezdődnek a nagyvázsonyi Kinizsi-napok, a három napos programon fellép például a Csík Zenekar, emellett népi ételekkel és ősi mesterségekkel ismerkedhetnek meg a látogatók – tájékoztatta az MTI-t a Kinizsi Vár kapitánya.

kinizsi napok 2015Mekler Norbert elmondta, hogy a fesztiválon bemutatkoznak a népi mesterségek, a látogatók kipróbálhatják a fazekaskodást, a kovácsolást, a papírmerítést, az érme- és kötélverést is.
Hozzátette: a pisztrángos ételeké lesz a főszerep, de számos népi étel és ital is megkóstolható majd a vásári forgatagban, ahol a kézműves termékek is terítékre kerülnek.

A korabeli hangulatot a Szelindek Középkori Együttes segít megteremteni síppal, dobbal és tekerőlanttal – jegyezte meg a várkapitány.
Szombaton este a negyed évszázados Csík Zenekar ad koncertet, vasárnap délben pedig Gryllus Vilmos lép színpadra – mondta Mekler Norbert.

Lengyel vendégek katonai tábort vernek, fegyverbemutatókkal, előadásokkal készülnek, ezen kívül naponta többször lovas íjászattal színesített várjátékok részesei lehetnek a látogatók – közölte a várkapitány, hozzátéve, hogy sólyomröptetést is láthatnak az érdeklődők, a melyet Győrffy-Villám András mestersolymász és csapata mutat be a fesztivál mindhárom napján.
A várban találkozni lehet óriásbáb alakban az ismert rajzfilmfigurával, Süsüvel és az őt kísérő zsoldosokkal is – fűzte hozzá.

Magyar fal-, tér- és minitextilek kiállítása Berlinben

Textilvarázs Magyarországról címmel nagyméretű fal- és tértextileket, valamint minitextileket mutat be gyűjteményéből a Szombathelyi Képtár a berlini magyar nagykövetségen június 12-től.

BerlinkiallitasCzukor József nagykövet meghívására 17 darab nagy méretű fali- és tértextilt, valamint 31 minitextilt válogatott a képtár a gyűjteményéből és rendezi meg a nagykövetségen a bemutatót, amely július 31-ig lesz látható – mondta Cebula Anna, a képtár igazgatója az MTI-nek.
A tárlaton kiállítják Péreli Zsuzsa Egy kercaszomori búcsú emlékére című faliképét, és Solti Gizella kárpitját is, amelynek különlegessége, hogy Ferenczy Noémi (1890-1957) gobelinművész megmaradt fonalaiból szőtte. Látható lesz Szenes Zsuzsa Gázálarc és Labirintus című munkája, Polgár Rózsa Szövött metaforák című textilje vagy Sütő Éva szombathelyi művész Ave Savaria című zászlaja.

A Szombathelyi Képtár 40 éve gyűjti a textilmunkákat. Eleinte biennálékon mutatkoztak be, később triennálékon állították ki falikárpitjaikat és minitextiljeiket a témával foglalkozó magyar és külföldi kortárs művészek. A képtár minitextil kollekciója páratlan Európában – hangsúlyozta Cebula Anna.

A textilkiállítást Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója nyitja meg.

Meríts a Dunából! – ha szomjazod a tudást

Megint eljött a Gyereknap, hát játsszunk a Dunával! Várunk 10 és 16 óra között a margitszigeti Holdudvarban. A program során játékos keretek között ismerkedhetsz a Dunával, legyél akár ünnepelt, azaz gyermek, vagy felnőtt korú érdeklődő.

gyereknap-logoA program elsősorban írni-olvasni tudó, alsó tagozatos gyerekeknek ajánlott, de kisebb korosztálynak is élménydús. A Margitsziget több pontján megvalósuló vetélkedőnk érdekes, tudományos, mégis játékos formában szeretné közelebb hozni az érdeklődőket a folyóhoz. A helyszínek mindegyikét a sziget déli részén alakítjuk ki, ahol az érdeklődő gyerekek(és szüleik) különböző feladatok során ismerhetik meg jobban a Dunát. A tavaly nagy sikert aratott játékok: a Duna-part “mentális térképe”, látványos hidrológiai kísérletek és vízipisztolyokkal árvíz szimuláció mellett lehetőség lesz több új játék kipróbálására is, amiket a Meríts a Dunából! vadonatúj “Játéktárából” hozunk nektek!

A játék a Holdudvarból indul és ott ér véget. Szüleiddel, nagyszüleiddel, bringáddal, kutyáddal és bárkival, aki még csatlakozik hozzád három állomáson kell végigmenned, amely során a Duna és környezetének páratlan természeti és társadalmi világával ismerkedhetsz meg. A startnál kapott feladatlap az állomások rövid leírásán kívül 3-3 db kérdést tartalmaz, amelyek megválaszolásához az adott állomáson kapsz majd segítséget. Helyes válaszért cserébe pecsétet kapsz, és így összesen 9 db pecsétet gyűjthetsz össze. A célban klasszikus Dunás finomság vár, és ha megadod elérhetőséged, dunai hajóutat nyerhetsz sorsolásunkon. A kvízjáték mellett a Holdudvarban újrahasznosított tárgyakból kézműves foglalkozásokon vehetsz részt, továbbá 11:00-kor és 14:00-kor Jaskó Bálint – akinek bemutatkozóját lejjebb olvashatod – egyszemélyes interaktív színházi előadását láthatod a vízcseppről.

gyereknap

Jaskó Bálint hat éve színészként dolgozik a KOMA csapatában, több gyerekeknek szóló színházi és színházi nevelési projektben vett részt.
“Az érdekel, hogy hogyan lehet a srácokkal a színház eszközeivel egy világot létrehozni, aztán egy pillanat alatt elugrani egy másikba.

A Dunához rengeteg élmény köt. Az első evezések, az első borulás kajakkal, vagy amikor először sikerült ötöt pattannia a kacsakőnek. Vagy az első csók… Mindennap átmegyek rajta és csak nézem és nézem, hogy ott benne mi minden van!

Honnan jön az a vízcsepp ami épp az orromra hull a parton ücsörögve, lehet, hogy már századszor hullt vissza a Dunába? És az a kő, amit elhajítok a Rómain honnan jött? Mondjuk ki, hogy ezer mese van benne, amivel mindenki szívesen játszik. Meg nem csak mese, kőkemény drámákkal is tele van a víz! A kérdés már csak az, hogy lehet-e olyat játszani, hogy még sokáig itt folyjon közöttünk?! Az előadásban a víz alá merülünk, hogy onnan ki-ki jőve hol ezer évvel korábbi partokon ücsörögjünk, hol pedig a tűzijáték tükröződését nézzük a vízen. A kérdést, pedig bármikor feltehetjük, hogy: Mi van a Dunában?”

A vágy metrókocsija Prágában

Hivatalosan is a flört, az ismerkedés színhelye lesz a prágai metró szerelvényeinek utolsó kocsija. A meghökkentő újítást a tervek szerint karácsony előtt vezeti be a prágai közlekedési vállalat, nem titkoltan azzal a céllal (is), hogy a szingli autósokat rávegye a tömegközlekedésre.

Metro-Praha“Az embereknek ma kevés a lehetőségük az ismerkedésre. Esetleg valamilyen rendezvényen vagy a munkában. A metróban az emberek ma már rendszeresen olvasnak, tanulnak, zenét hallgatnak. Tehát miért ne lehetne kihasználni a metrót ismerkedésre is?” – magyarázta az ötletet Filip Drápal, a közlekedési vállalat szóvivője.
A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint az év végétől a prágai metró szerelvényeinek utolsó kocsija hivatalosan is ismerkedésre lenne kijelölve. Aki felszáll az utolsó kocsiba, tudni fogja, hogy az ismerkedésre szolgál. A részletek kidolgozása folyamatban van. Az ötlet támogatottsága nagy, a vita csak arról folyik, hogy “a vágy metrókocsija” minden szerelvény esetében, és a hét minden napján működjön, vagy pedig csak bizonyos meghatározott napokon, esetleg délutánonként, esténként.

A kezdeményezés csak egy a sok közül, amellyel a cég rá akarja bírni az autósokat, hogy váltsanak tömegközlekedésre – mondta Drápal. Hozzáfűzte, hogy a tömegközlekedés nem csupán a közlekedés egy eszköze, hanem olyan lehetőségek rejlenek benne, amit egy autó nem tud nyújtani.

Metro-Praha-02

A nem szokványos ötletnek hatalmas visszhangja támadt Csehországban, de az európai és az amerikai sajtó is felkapta. A lapokban és az internetes közösségi portálokon megjelent reakciókból az tűnik ki, hogy a széles közönség vevő az ötletre. Külföldön pedig azt emelik ki, hogy Prága ezzel újabb turistacsalogatóhoz juthat.

Ugyanakkor vannak, akiknek nem tetszik az ötlet, és rámutatnak a lehetséges problémákra is. “Ha a nagy rohanásban véletlenül a +szerelem-vagonba+ szállok be, s ezt a férjem is megtudja, ki fogja neki megmagyarázni, hogy ennek csak a sietség az oka?” – tette fel a kérdést egy fiatal édesanya. “A fiatalok már most is túlságosan szabadosak, miért kell nekik ezt még megkönnyíteni?” – kérdi egy középkorú vallásos férfi.
Másoknak pedig kiegészítő javaslataik vannak. “Nem lenne rossz, ha egy kis bár is lenne a kocsiban. Olvastam, hogy valamikor volt ilyesmi a villamosokon” – írta a Facebookon egy cseh egyetemista.

A prágai metró hossza mintegy 60 kilométer, és utasainak száma évente mintegy hatszázmillió. Ha megvalósul a terv, a cseh sajtó szerint a prágai metró lesz a világ egyik legnagyobb ismerkedőhelye. “Tekintettel az utasok és az egyedül élők nagy számára nem kétséges, hogy lesz miből válogatni” – jegyezte meg a Mladá Fronta Dnes című napilap.

Csoportos házasságkötés is lesz az egy hétig tartó gyömrői romantikaünnepen

Ezen a héten minden a romantikáról szól Gyömrőn, ahol ingyenes programok és kreatív ötletek sokaságával igyekeznek a kisváros vendéglátói és szállásadói fellendíteni a gazdasági válság miatt megcsappant forgalmukat. A romantikus helyszínekben bővelkedő településen az önkormányzat jóvoltából szombaton csoportos házasságkötésre is sor kerül.

rugyA példás összefogással szervezett egyhetes romantikaünnep ötletét Gyömrő meghitt helyszínei adták, de a szervezők – hagyományteremtő szándékkal – azt is szeretnék bebizonyítani, hogy Valentin-napon kívül is lehet, sőt érdemes szívet melengető programokat tartani, akár egy héten át – mondta Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör) polgármester az MTI-nek.
A Pest megyei kisváros közepén fekvő 100 hektáros ősfás park, az abban lévő két tó, a díszkandeláberekkel megvilágított erdei sétányok, vagy a Teleki-kastély, mind-mind romantikázásra csábítanak, így majdnem természetes volt, hogy a helyiek kihasználják ezeket a lehetőségeket. A romantikaünnepet Shakespeare Júliája névnapjának hetére, a május 20-26. közötti napokra időzítették, amikor reményeik szerint nemcsak a határokon belülről érkeznek majd vendégek – mondta el a polgármester.
A “szívhez szóló” programok közül külön említést érdemel a Villa Gyömrő teraszán sorra kerülő erkélyjelenet-verseny, amelynek győztese római vakációra utazhat, de a városközponti tavon történő lampionos csónakázás is bizonyára sokak tetszését elnyeri majd.

A Művészeti Központban előadják a Rómeó és Júliát, míg a darab filmfeldolgozását a Békebeli Sörkertben vetítik. A tájház, a Teleki-kastély és a tavak között konflisok csábítják kocsikázásra a fesztivál résztvevőit, akik úszógyertyákat bocsáthatnak a vízre a tavak stégjéről, vagy pokrócra ülve piknikezhetnek a kastély közelében. Vásárlásra is lesz alkalom a Villa Gyömrő udvarában kialakított “sikátorpiacon”, aki pedig elfárad, kisvonattal járhatja be Gyömrő legszebb zugait.
A hét “megkoronázásaként” szombaton csoportos esküvőt tartanak a városban, a házasuló párok a hivatalos eljárás költségeit egy pezsgős koccintással ajándékba kapják az önkormányzattól – mondta Gyenes Levente.

Bővebb információ a www.romantikaunnep.hu honlapon található.

Kutya Világkiállítás Budapesten

A Federation Cynoligique Internationale (F.C.I.) a világ legnagyobb kutyás szervezete, amely a fajtatiszta kutyák tenyésztőinek és a sportkutyásoknak nyújt nemzetközi rendszert mind az öt kontinensen 86 tagországa közreműködésével.

kutya-vilagkiallitasA világszervezet évente megrendezi FCI Kutya Világkiállítását, amelynek rendezési jogát 2013. évre az FCI Közgyűlése magyarországi tagjának, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének (MEOE) ítélte. Budapest utoljára 1996-ban adott otthont a világ kutyásainak. A rendezvénysorozatot 2013. május 15-én egy Nemzetközi Kutyakiállítással nyitjuk meg, majd május 16-án kezdetét veszi a négy napos FCI Kutya Világkiállítás. A fajtacsoportok szerint négy napra szétbontott kiállítás során több mint 350 nemzetközileg elismert kutyafajta kerül bemutatásra, amelyek közül hazánkban számos fajta egyáltalán nem vagy csak kevésbé ismert.

A szervezők mind a négy nap folyamán változatos programokkal, kísérőrendezvényekkel, szórakoztató kutyásprogramokkal várják a látogatókat. Mindvégig kiemelt szerepet kap az állatvédelem, állategészségügy és a felelős állattartás.

A pénteki és szombati napokon a Budapesti Hungexpo Vásárváros területén kívül számos program lesz még a Gödöllői Kastély parkban is.

A Kutya Világkiállításhoz kapcsolódva olyan különleges rendezvények is láthatóak lesznek, mint a terrieresek legnagyobb kiállítása, az Interra, az agarasok Európa kiállítása, az Eurosighthound és Magyar Kutyafajták Világkupája. Gödöllőn kerül megrendezésre többek között a sport kutyások nagy megmérettetése az Obedience Világbajnokság.

Mindeközben a Hungexpo területén a G pavilon díszkörében folyamatosan látványos és szórakoztató kutyás bemutatókat tekinthetnek meg az érdeklődők. Az F pavilon kisszinpadán ismeretterjesztő előadások és vetélkedők lesznek a közönség aktív közreműködésével.

A G és F pavilonban a világ minden részéről érkező több mint 100 cég mutatja be kutyás termék újdonságaikat.

A 16-os és 17-es pavilonban szombaton és vasárnap Nemzetközi Macskakiállítás lesz, valamint egyéb házikedvencek (tengeri malac, nyúl stb) bemutatója.

Nyitvatartási idő:

A kiállítás minden napján reggel 10.00 órától a Best in Show program végéig kb.19.00 óráig, vasárnap kb. 20.00 óráig.

Belépőjegyek:

Belépőjegyek vásárolhatók a Hungexpo I és III. kapujánál lévő jegypénztárakban, vagy előzetesen online jegyvásárlásra is lehetőség van honlapunkon keresztül:

Felnőtt jegy: 2.800,- HUF / 10 euró
Gyermek és nyugdíjas: 1.400,- HUF / 5 euró
Családi jegy (2 felnőtt + 2 gyermek): 7.000,- HUF/ 25 euró
Négynapos jegy: 8.400,- HUF / 30 euró

 

 

 

 

 

 

A belépőjegyek egyszeri belépésre jogosítanak. A jegy ára vissza nem téríthető!

*Gyermek: 3-14 éves kor között A felsőtagozatos iskolásoknak az életkort fényképes diákigazolvánnyal kell igazolniuk.

3 év alatti gyermek belépőjegy nélkül látogathatja a rendezvényt.

**Nyugdijas: Személyigazolvány és az azonos névre szóló nyugdijas szelvény bemutatása szükséges.

*** A családi jegy: 2 fő felnőtt és 2 fő 3-14 éves kor közötti gyermek egyszeri belépésére jogosít. A felsőtagozatos iskolásoknak az életkort fényképes diákigazolvány felmutatásával kell igazolniuk. 3 év alatti gyermek belépőjegy nélkül látogathatja a rendezvényt.

Kutyával érkező látogatóknak: a kutya belépése ingyenes, de érvényes oltási könyv szükséges!

Közlekedés: Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a Hungexpo területén korlátozott számban állnak rendelkezésre parkoló helyek. A kiállítás látogatásához lehetőség szerint vegyék igénybe a tömegközlekedési eszközöket:

-Őrs vezér térről 100-as autóbusz, 8.15 és 16 óra között 15 percenként indul a Hungexpo I. kapujához
-Vasúti járatok (a budapesti BKV bérletek érvényesek): Budapest-Keleti pályaudvarról 15-20 percenként indulnak vonatok különböző irányba, melyek 5 perces menetidővel érkeznek Kőbánya-felső megállóhoz, a Hungexpo VI.kapujához. Innen néhány perc alatt érhetik el a III. bejáratot.

A Hungexpo térképe a pavilonokkal és a számozott kapukkal:

hungexpo-terkep

Microsoft IllumiRoom – interaktív Xbox élmény

A Microsoft IllumiRoom olyan élményfokozó kiegészítő az Xbox-hoz, mely kiterjeszti a teret a TV képernyője körül, kihasználva a szobánk falait és elemeit egyaránt.

microsoft-illumiroom-for-xboxEgy erre a célra továbbfejlesztett projektor, optikailag letapogatja a szobát, érzékeli a TV képernyőjét, a projektortól mért távolságokat a falakig, padlóig, sőt, még a bútorok körvonalait is és ennek megfelelően vetíti ki a képet a szobánkba, a TV képernyő folytatásaként. Ezért nem kell kell átrendezni a szobát, nem kell egy nagy üres falat felszabadítani a projektornak, sőt, így teljesebb az élmény, mivel a tárgyak, melyek különböző távolságokban fekszenek, mind vászonként szolgálnak és 3D élményt biztosít, miközben szemünk a TV képernyőjére szegeződik, körülöttünk megmozdul a szoba.

Play Youtube VideoMicrosoft IllumiRoom


Britain’s got talent – Magyar táncosok káprázatos produkciója

Nagy sikert aratott az Attraction nevű budapesti csapat az ismert brit televíziós tehetségkutató műsorban.

attractionA műsor zsűrije ledöbbenéssel és elismeréssel nézte végig a magyar látványszínház előadását, s egyöntetű igen szavazattal juttatta tovább a táncosokat. A megható, érzelmes előadást a közönség is megkönnyezte. A Szűcs Zoltán, egykori hip Hop Boyz tag által alapított Attraction Látványszínház egyébként Magyarországon egyedülállóként képviseli az un. „fekete színház”műfaji elnevezéssel bíró táncstílust.

Play Youtube VideoAz Attraction káprázatos produkciója


Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kíván a Napifalat.hu!

Örömhír

Temetésed harmadnapján
a halálból feltámadtál.
Végleg győztél már fölötte,
lehet okunk az örömre.

Életünknek nagy csodája,
égi kapu immár tárva.
Hozzád mehet minden ember,
ki befogad szeretettel.

Megmentetted az életünk,
hálás szívvel letérdelünk.
Elhoztad az üdvösséget,
imádunk és áldunk Téged!

Írta: Kurczina Terézia

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!