Zene

Brahms-maratonnal folytatódik jövőre a BFZ és a Müpa közös sorozata

Jövőre Johannes Brahms kerül a középpontba a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Müpa egész napos zenei maratonján: a nagy német zeneszerző négy szimfóniája mellett zongoradarabjai, kamarazenekari, kamara- és kórusművei is elhangzanak 2017. január 22-én, a magyar kultúra napján.

johannes-brahmsA koncertek délelőtt fél 11-től este 9-ig óránként kezdődnek, váltakozó helyszíneken. A szimfóniák a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szólalnak meg, a hagyományoknak megfelelően neves vendégegyüttesek és karmesterek közreműködésével: fellép a Concerto Budapest Keller András, a Győri Filharmonikusok Berkes Kálmán, a MÁV Szimfonikusok Csaba Péter, a Nemzeti Filharmonikusok pedig Kocsis Zoltán vezényletével – közölte a Budapesti Fesztiválzenekar az MTI-vel.
A maratonon mind a négy Brahms-szimfónia felcsendül, ami már önmagában átfogó képet ad a zeneszerző munkásságáról a Beethoven hatását mutató első szimfóniától a késői szimfóniák már-már programzenei motívumaiig. Egymást váltják a komoly, súlyos és a könnyed, felszabadult hangvételű, de Brahmsra jellemzően mindig érzelemteli dallamok: a szimfóniák mellett zongoradarabok, kamarazenekari, kamara- és kórusművek.

A kamarazenekari és kamarazenei műveket a Fesztivál Színházban tűzik műsorra, a B-dúr szextettet a Kelemen Kvartett, Makszim Riszanov és Kokas Dóra, az I. (D-dúr) szerenádot a Budapesti Vonósok adják elő. Különleges zenei csemegének ígérkezik a Három motetta, az Öt ének vegyeskarra, valamint a Szerelmi dalkeringők hármasa, amelyeket a Cantemus Vegyeskar, valamint a négykezes zeneirodalom elismert előadói, Zentai Károly és Bizják Dóra szólaltatnak meg zongorán.

A BFZ kamaraegyüttese Brahms h-moll klarinétötösét viszi a maratonra, Rados Ferenc pedig zongorán idézi meg a nagy német zeneszerző és zongoraművész életművét nyolc zongoradarabbal és a Variációkkal egy Schumann-témára. A napot este 9-kor a BFZ meglepetéskoncertje zárja Fischer Iván, a rendezvénysorozat művészeti vezetője vezényletével.
Napközben az Üvegteremben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket, az előadóteremben vetítések, az előcsarnokban kiállítás várja a Brahms-maratonra érkezőket.

A Müpa és a BFZ 2008 óta rendezi meg az egyetlen zeneszerző munkásságának szentelt maratoni hangversenysorozatát.

Kortárs alkotók új zeneművei is hallhatók A hallgatás napján

Magyar kortárs alkotók bemutatói, valamint Mozart, Schnittke és Messiaen művek is szerepelnek a Concerto Budapest A hallgatás napja elnevezésű egész napos kortárs zenei fesztiválján szombaton a Budapest Music Centerben (BMC).

a-hallgatas-napja-2016A 15 koncerten mások mellett Schnittke, Messiaen, Berio, Pärt, Satie, Golijov, Gubajdulina, Kurtág, Schönberg és Feldman művei szólalnak meg Keller András és Rácz Zoltán vezényletével. A műsorban Jeney Zoltán, Vidovszky László és Csalog Gábor legújabb – egyebek mellett Esterházy Péternek emléket állító – szerzeményét is ez alkalommal hallhatja először a közönség – közölte a zenekar kedden az MTI-vel.

A zeneszerző-legendák közül Mozart művei – többek között az A-dúr zongoraverseny és a d-moll zongoraverseny – kapnak központi szerepet. A klasszikus művekkel interakcióban szólalnak meg korunk interpretációi, így például Alfred Schnittke Moz-Art a la Haydn című műve. Messiaen Sept Haikai című műve hét darabból álló japán haikufüzér, amely a természettől nyerte ihletét. Gubaidulina Seven words című darabja Jézus utolsó hét szavát szöveg nélkül, a zene eszköztárával teszi érzékelhetővé.

Az argentin Golijov Ayre című dalciklusa a különböző kultúrák színes meséit eleveníti meg arab, héber és spanyol nyelven. Berio Folk songs című darabjával folytatódik az eklektikus világzenei tematika, az alkotótól megszólal még az Opus number Zoo című dadaista gegparádé és a Beatles dalainak parafrázisa is Harcsa Veronika tolmácsolásában.

A rendezvényen mások mellett Érdi Tamás, Nora Fischer, Klenyán Csaba, a Szent Efrém kórus és a Keller Quartet lép színpadra.

Martin Grubinger És A BBC Filharmonikusok koncertje Budapesten

Martin-Grubinger-es-a-BBC-Filharmonikusok-koncertje-Budapesten

Juanjo Mena, spanyol karmester vezényel a BBC Filharmonikus Zenekar és Martin Grubinger osztrák ütőhangszer-virtuóz (elöl) közös koncertjén a Művészetek Palotájában 2014. március 25-én
MTI Fotó: Mohai Balázs

Electro Swing Club Budapest az Orfeumban

Magyarországon először a fővárosi Orfeumban rendeznek Electro Swing Club estet november 29-én pénteken. A világ néhány nagyvárosában már működő hálózat partijain külföldi dj-k közreműködésével szolgáltatják a lüktető zenéket.

Electro-Swing-Club-BudapestAz eddig Los Angelesben (Hollywood), Párizsban, Londonban, Amszterdamban, Torontóban, Zürichben, Brüsszelben és Prágában jelen lévő klubhálózat most az Electro Swing Club Budapest megalakulásával bővül, és ennek első estjét tartják november 29-én az Orfeumban – közölték a szervezők az MTI-vel.
A húszas-harmincas évek fülledt világát idéző partikon népszerű elektroszving dj-k keverik a lüktető és felszabadító zenéket, emellett minden alkalommal élő produkciók és burleszktáncosok színesítik a képet.
Az Orfeumban jövő pénteken a klubhálózat egyik alapítója, Max Pashm lesz a vendég Londonból. A tapasztalt dj és zenekarvezető a balkan beats/elektroszving világát képviseli. Electro Swing Records néven idén nyáron indította új kiadóját, dj-ként megfordult számos európai országban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban is.

Az esten fellép Csobot Adél és Ordiman (Farkas Gábor) új elektroszving live act formációja. Az elektroszving hazai rezidens dj-i, Suefo és Ordiman producerként is ismertek a stílus nemzetközi színterén, mindketten sokfelé játszottak Európa-szerte, zenéik számos válogatáslemezre felkerültek. A közlemény szerint a hamarosan megjelenő új Savages y Suefo remix EP-n Dunkelbunt, Kid Loco és Fab Samperi is közreműködik.

A dj-k és a live act mellett az Orfeumban is lesz burleszk-táncshow.

Hegedűgála, kórusmustra, könyvbemutató a zene világnapján

Nagyszabású karitatív hegedűgálát szervez a zene világnapján az idén jubiláló MUS-E Program a Művészetek Palotájában. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) országos hangversenysorozattal ünnepel.

kota_logoA Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége a koncerteket hét városban, Budapesten, Miskolcon, Pécsett, Győrben, Debrecenben, Szegeden és Szolnokon rendezi október elsején kiváló helyi és vendég zenekarok, kórusok és szólisták közreműködésével.
A sorozat emléket állít a 200 éve született két zeneszerzőnek, Giuseppe Verdinek és Richard Wagnernek, valamint a Himnusz szerzőjének, Erkel Ferencnek is. A részletek a KÓTA honlapján (www.kota.hu) olvashatók.
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a magyar és nemzetközi zenei világ kimagasló sztárjai játszanak: Kelemen Barnabás, Kathy-Horváth Lajos, Lajkó Félix és Somogyi Barnabás. Az előadók mellett az Erkel Ferenc Kamarazenekar és Szakcsi Lakatos Béla is színpadra lépnek.

A MUS-E (Musique – Europe) multikulturális mintaprogramot 1993-ban Yehudi Menuhin indította útjára, amelynek célja az elfogadásra, kreativitásra nevelés a művészetek által.
A koncert célja az, hogy ezt programot a bevételek által támogassa és ezzel rengeteg, hátrányos helyzetű kisiskolást ismertessen meg Menuhin álmával, amely az elit művészképzés helyett a művészetek emberformáló erejét használja fel.

Somogyi Barnabás (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályának hallgatója) Telemann B-dúr fantáziáját adja elő. Kelemen Barnabás Mozart A-dúr hegedűversenyét játssza az Erkel Ferenc Kamarazenekar közreműködésével. Kathy Horváth Lajos – Menuhin egykori tanítványa és tanársegédje – Sarasatét játszik és kortárs improvizációkat mutat be Szakcsi Lakatos Bélával. Végül Lajkó Félix lép fel, akinek új nagylemeze az WMCE toplistájának élére került.

MTA BTK Zenetudományi Intézete Bartók-termében Üvegszilánkok között címmel Szabó Csaba alkotói világát és zenetudományi munkásságát ismertető emlékkönyvet mutatnak be – közölte az eseményt szervező Szabó Csaba Nemzetközi Társaság az MTI-vel.
A több mint 500 oldalas átfogó tanulmánykötet a szerkesztők és a szerzők szándéka szerint attól egyedi és érdekes, hogy Szabó Csaba tevékenységének elemzésén túl, az ő életművén keresztül a történelmi háttérről, az elmúlt 50-60 év küzdelmes erdélyi magyar zenei életéről is képet ad az olvasónak, ezzel a magyar zenetudomány területén hiánypótló alkotás.

A könyvbemutatót kísérő koncerten elhangzik néhány dal Szabó Csaba népzenei gyűjtéséből a közelmúltban hasonmás kiadásként újra megjelent Csángómagyar Daloskönyvből és névnapköszöntők és zsoltárok a szászcsávási harmóniás gyűjteményből a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjainak előadásában. Szabó Csaba művei közül felcsendül a Tánc az ős Kajánnal zongorára, és a Koncertdarab fagottra és zongorára.
A Csalán utcai Bartók Emlékházban Szabadi Vilmos hegedűművész Viotti, Pleyel, Prokofjev és Sarasate műveket játszik.

A Budapest Music Centerben Krzysztof Penderecki és Henryk Górecki születésének 80. évfordulója tiszteletére hangzik el világnapi program.
Az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján, Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának kezdeményezésére 1975 óta ünneplik meg világszerte a zene világnapját.

Cirque du Sziget

Cirque du Sziget

A Firetime – Magma Tűzszínház Láva, tűzlények tánca című előadása a Sziget fesztivál Cirque du Sziget sátra mellett a 2013. augusztus 10-én.
MTI Fotó: Marjai János

Sziget Eye

Sziget Eye

A Sziget fesztivál látképe a Sziget Eye óriáskerékről 2013. augusztus 8-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Ma tartják a Múzeumok éjszakáját

Országszerte 187 vidéki és 106 fővárosi kulturális intézmény összesen 350 helyszínen várja különleges programokkal ma a 11. Múzeumok éjszakájának látogatóit.


muzeumok_ejszakaja-298x300Az Egri csillagok és a török hódoltság korának témájára épülnek a Magyar Nemzeti Múzeum programjai, ahol többek között Gárdonyi regényének eredeti kézirata és hőlégballonozás várja a közönséget. Az Iparművészeti Múzeum francia ízeket kínál, és vásárral, a francia új cirkusz ízelítőjével, borokkal és süteményekkel, pétanque-kal, villám nyelvtanfolyammal, divatshow-val, tárlatvezetésekkel készül.
A Szépművészeti Múzeumban az idei Múzeumok éjszakáján minden az antik időkről szól: előadásokkal, római és germán fegyver- és ruhabemutatóval, gyermekműsorokkal, társasjátékokkal, vetélkedővel, tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket. A Magyar Nemzeti Galériában egész délután és este egymást érik a tárlatvezetések, de a zenei programokból sem lesz hiány, mások mellett fellép a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar is.

A Műcsarnokban ezen a napon nyílik meg Jakatics-Szabó Veronika kiállítása, Körösényi Tamás tárlatán pedig Garaczi László, Ladik Katalin, Kukorelly Endre és Zalán Tibor írók tartanak vezetést. A Ludwig Múzeum programjainak jelentős része A meztelen férfi című kiállításhoz kapcsolódik, a felnőtt látogatók például élő modell után tanulhatnak aktot rajzolni.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum előtt lehet majd traktort vezetni, állatokat simogatni és kadarkákat kóstolni, míg a Közlekedési Múzeum kerékcsere-versenyt szervez és egy tűzoltóautó segítségével önkéntes tűzoltókat toboroz. A ryijy élő hagyománya – A finn szőnyeg 1707-2012 között címmel nyílik kiállítás a Néprajzi Múzeumban, a Fiumei úti Sírkertben többek között fénykardos vívóleckén vehetnek részt az érdeklődők, a várbeli Kémmúzeumban pedig a kódfejtés titkait tanulhatják meg.

Idén ünneplik Weöres Sándor és Gárdonyi Géza születésének 100., illetve 150. évfordulóját. Az Egri csillagok írójára többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, a Molnár C. Pál Műterem-múzeum és az egri Dobó István Vármúzeum emlékezik programokkal, míg Weöres Sándor előtt a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Írószövetség, a Balassi Intézet, a Mese Múzeum, a székesfehérvári Vörösmarty Könyvtár és a körmendi múzeum rendezvényei tisztelegnek.

A budafoki Törley Látogatóközpontba betérők megtudhatják, hogyan készül a pezsgő, az Országos Meteorológiai Központ látogatói pedig időjárás-jelentőként próbálhatják ki magukat az intézmény stúdiójában.
Nem csak a húszéveseké a világ mottóval az 1960-as és 70-es évekből idéznek fel emlékképeket a Jászberényi Jász Múzeumban, a szolnoki Damjanich Múzeumban a szerelem témakörét járják körül. Tiszavasváriban gasztronómiai fesztivállal, Nyírbátorban lovagi tornával, Mátészalkán táncházzal és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket. A debreceni Déri Múzeumban őrzött Munkácsy-trilógia szombatra kiegészül a festő Siratóasszonyok a keresztfánál című nagyméretű alkotásával.

A fertődi kastély Esterházy “Fényes” Miklós herceg ünnepségeit idéző tűzijátékkal, barokk kori táncokkal és színi játékokkal, valamint a család műkincseit bemutató kiállítással készül a múzeumok éjszakájára, Balassagyarmaton a helyi fegyházba, Salgótarjánban pedig egy üveggyár éjszakai műszakjára látogathatnak el az érdeklődők.
Kecskeméten 43 helyszín csatlakozott a programokhoz, míg Pécsen a belvárosi ókeresztény emlékhelyek és a Zsolnay-negyed között egy kabrió autóbusz szállítja az utasokat. A pécsi Janus Pannonius Múzeum tíznél is több kiállítóhelyen mintegy félszáz programot kínál a látogatóknak.

Budapesten a felnőttek 1500, a 6-18 év közötti gyermekek 600 forintért válthatnak karszalagot, amely a múzeumi különjáratokra is érvényes. Vidéken a múzeumok saját díjszabása érvényes. A Múzeumok éjszakájának programjairól a www.muzej.hu honlapon találhatnak részletes információkat az érdeklődők.

Múzeumok éjszakája – Toronyzene a Várban, muzeális hangszerek a Régi Zeneakadémián

A budavári Erdődy-palota erkélyéről hangzó toronyzene vezeti be a MTA BTK Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumának programsorozatát a múzeumok éjszakáján. Az intézmény hangszereit a Junior Prima Díjas In Medias Brass rézfúvós kvintett szólaltatja meg délután öt órakor.

budaivárzeneakadémiaA fiatal muzsikusokat: Kresz Richárd(trombita), Nagy Antal Endre(trombita), Benyus János(kürt), Stürzenbaum Róbert(harsona), ifj. Bazsinka József(tuba) érdemes meghallgatni, nemrég a Tennessee állambeli Knoxville-ben nyertek egy kamarazenei versenyen, és a következő hónapokban több külföldi meghívásnak tesznek eleget.
A folklorista Bartókról a Bartók archívum vezetője Vikárius László tart előadást – olvasható az intézmény honlapján. Fiatal muzsikusok mutatják be a Zenetörténeti Múzeum 18. és 19. századi vonós hangszereit. A Lendület Program jóvoltából tavaly óta épülő 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport munkájával a csoport vezetője, Dalos Anna ismerteti meg az érdeklődőket.

A múzeum billentyűs hangszerei között Baranyi Anna kalauzolja a közönséget, az orgonát és a Broadwood fortepianót, valamint a karmesteri pianínót Pétery Dóra, az Erard zongorát pedig Balog József szólaltatja meg.
A Lajtha kiállítás megtekintése után Lajtha-hangversenyt hallgathat a betérő: Balog József és Fülöp Andrea zongorázik. Éjfélkor nyílik meg a táncház a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékének tanárai és hallgatói, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógus szakának növendékei segítenek a kezdőlépéseket megtenni.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeumnak és Kutatóközpontnak helyet adó Régi Zeneakadémia Andrássy úti épülete koradélután kinyit. Délután négytől a Zeneakadémia rendkívüli tehetségek tagozatának növendékei adnak vetélkedővel fűszerezett koncertet, amelyen közreműködik Balogh Ádám, Boros Tekla, Kovács Gergely, Váradi László és Vida Mónika Ruth (zongora), Korossy-Khayll Csongor (hegedű), Gál Tamási Anna és Somogyi Barnabás (hegedű) és Devich Gergely (cselló).

Fél hattól tárlatvezetés indul a múzeumban, Liszt eredeti hangszereinek megszólaltatásával és a Kutatókönyvtár bemutatásával, majd fél héttől Baráti Kristóf (hegedű) és Bali Dávid (zongora) ad hangversenyt.
Este nyolckor Varga Csilla (zongora), Perényi Eszter (hegedű) és Vámos Marcell (gordonka) lép fel, őket José Felipe Díaz Álvarez-Estrada és Miriam Gómez-Morán négykezes produkciója követi. Az éjszakai programok sorában Mandel Róbert tart előadást és vetélkedőt Romantikus hangszercsodák címmel 22.00 órától, majd az újabb tárlatvezetést követően Szabó Ferenc János (zongora), Mezei Melinda és Loch Gergely (ének) előadásban az osztrák-magyar monarchia-korabeli magyar kuplékból összeállított műsor zárja a Liszt Emlékmúzeum rendezvényét. A részletes műsor megtalálható a múzeum honlapján.

Brék Fesztivál hétfőn és kedden az Akvárium Klubban

Brék Fesztivál címmel rövid, 20-30 perces koncertek követik egymást hétfőn és kedden a fővárosi Akvárium Klubban. A kéttucatnyi fellépő között lesz a Lovasi-Leskovics duó, az Anima Sound System, az Egy Kiss Erzsi Zene, a ColorStar vagy a Quimby.

akváriumklubbrékJúnius 17-én hétfőn ad koncertet a Meszecsinka, a Fókatelep, Frenk, Takáts Eszter, a Lovasi-Leskovics duó, a Dirty Flow Klub, a Dereng, az Anselmo Crew, a Beat Dis, az Anima Sound System, a Magashegyi Underground akusztikus felállása, dj-szettel készül Soerii & Poolek, játszik az Astryd és az Egy Kiss Erzsi Zene is – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kedden fellép a Fran Palermo, a Hippikiller, a Bohemian Betyars, a Maszkura és a Tücsökraj, a Corny, a Colorstar, a Quimby, a PASO’s Roots Rockers, a Fish! minimál akusztik, a FreshFabrik 20. születésnapi felállása és a Korai Ütősök.

A dj-k a teraszon és az Akvárium-teremben játszanak mindkét napon: 17-én a Ritka Bítek DJs, Negro, Crimson & Chrom, Küss Mich DJs, ELO X Sena X Kemon, a Deck Attack és Beta, másnap Johnny Drama, Minek, Palotai, S*10 Sound System, Meatmarket DJs és a Girls and Mathematics DJs.