Film

Több mint tíz magyar film forog az idén

Eddig hat film kapott gyártási támogatást a Magyar Nemzeti Filmalaptól, ezek forgatása biztosan elkezdődik az idén, további 10 alkotás gyártás-előkészítési fázisban van, ezek – sikeres pályázat esetén – szintén leforoghatnak 2014-ben – tájékoztatta az MTI-t a filmes szervezet.

Magyar_Nemzeti_Filmalap_mnfAz idén – várhatóan tavasszal – fejeződik be Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című nagyjátékfilmjének két éve kezdődött, többszakaszos forgatása. A 480 millió forint összköltségvetésű mozi magyar (CinemaFilm), német (NikoFilm) és bolgár (Kaboal Pictures) koprodukcióban készül a Magyar Nemzeti Filmalap 190 millió forintos támogatása mellett a német MDM és a Bolgár Nemzeti Filmalap részvételével. A történetről a rendező az MTI-nek elmondta, hogy egy négygenerációs családregényt forgatnak, amely az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követi a főszereplők és a térség történetét. A főbb szerepeket Ónodi Eszter, Gáspár Tibor, Básti Juli és a lengyel Danuta Szaflarska alakítja.

205 millió forint gyártási támogatást kapott a Türelem és a The Counterpart című rövidfilmekkel jelentős sikereket elért Nemes Jeles László Saul fia címmel készülő első játékfilmje, amely a II. világháború végén egy koncentrációs tábor végnapjaiban játszódik. Főhőse egy zsidó férfi, aki halott fiát próbálja mindenáron végtisztességhez juttatni. A film a tervek szerint nemzetközi szereplőgárdával, európai koprodukcióban készül a Laokoon Filmgroup gyártásában. Producerei Sipos Gábor és Rajna Gábor, operatőre Erdély Mátyás lesz.

Idén nyáron foroghat – 490 millió forintos gyártási támogatásból – Goda Krisztina Veszettek című (korábban Kakukkfiók címen futó) filmje, amely két fiúról szól, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy szervezethez, hogy így küzdjenek a bűnözés ellen. Lapértesülések szerint a két fiút Klem Viktor és ifj. Vidnyánszky Attila alakítaná a filmben, amelyben szerepelne Törőcsik Franciska és Györgyi Anna is, a producer Kálomista Gábor, a gyártó a Megafilm lesz.

Gárdos Péter a filmalap 300 millió forintos támogatásával, izraeli és svéd partnerekkel februárban kezdi meg Hajnali láz című filmjének forgatását. A film forgatókönyvéből regény is született, amely 2010-ben jelent meg az Olvasó Sarok Kiadónál. A tervezett produkció a rendező szüleinek történetéről szól, akiknek levelezése adta a forgatókönyv alapját. Gárdos Péter korábban elmondta: szülei – akik túlélték a koncentrációs tábort – Svédországba kerültek rehabilitációs kezelésre. Édesapja beszerezte több tucat Svédországban ápolt magyar lány nevét, címét, és ismerkedő levelet írt nekik. Így találkozott a rendező édesanyjával, akivel végül Stockholmban össze is házasodtak.

magyar-film
Nyáron készülhet Kern András filmje, a Gondolj rám a Filmalap 200 millió forintos gyártási támogatásával. A tragikomédia forgatókönyvét a színész-rendező és Vámos Miklós írta, a női főszereplő Eszenyi Enikő, a film zeneszerzője Presser Gábor, operatőre Ragályi Elemér lesz. A mai pesti történet főszereplője egy sebészorvos, aki miután megtudja, hogy halálos beteg, úgy dönt: szeretteit megkíméli attól, hogy halála után sirassák, és hátralévő idejét annak szenteli, hogy mindenkivel megutáltassa magát. A produkció az Inzert44 Kft. gyártásában készül.

A legnagyobb gyártási támogatást, 900 millió forintot Pálfi György filmje, a Toldi kapta, amelynek többévszakos forgatása még az idén elkezdődik, bár pontos időpontot a Filmalap nem közölt. A kosztümös produkció az öreg Toldiról szól majd, aki szembesül a saját magáról szóló történetekkel, majd a film megmutatja, hogy mindez hogyan is történt a valóságban. Az operatőr Pohárnok Gergely lesz, a gyártó a Katapult Film.

Bár még csak gyártás-előkészítési fázisban van, de a tervek szerint még az idén elkezdheti a forgatási munkálatokat Kenyeres Bálint, aki Tegnap címmel európai koprodukcióban készítheti első egészestés játékfilmjét a Mirage Film gyártásában, Taschler Andrea producer vezetésével. Kenyeres Bálint – aki forgatókönyvével elnyerte az Atelier koprodukciós fórum fődíját a 64. cannes-i filmfesztiválon – három éve dolgozik a filmterven, a forgatás 2 millió eurós költségvetésének finanszírozása még folyamatban van. A film operatőre Erdély Mátyás lesz.

Gyártás-előkészítő szakaszban van továbbá Till Attila Tiszta szívvel című, kerekesszékes gengszterekről szóló filmje, valamint Herendi Gábor Kincsem című filmterve is. Ez utóbbi nem azonos azzal a bejelentett szuperprodukcióval, amelyet szintén Kincsemről készítenének angol-orosz-német-amerikai-osztrák koprodukcióban mintegy 30-60 millió dollárból (6,5-13 milliárd forintból).

Testről és lélekről címmel készül forgatni Enyedi Ildikó, szintén előkészítés alatt áll Dési András György író-rendező és Móray Gábor Titkos pizsama című első mozifilmjének terve. Sikeres pályázat esetén elindulhat a forgatás Edelényi János A nem ismert tartomány és Bogdán Árpád Halottlátó című filmtervéből is, éppúgy mint Fliegauf Bence Hímpor című forgatókönyvéből. Ez utóbbi egy dokumentarista eszközökkel megjelenített apa-fiú történet lesz magyar-francia-német koprodukcióban. Előkészítési szakaszba érkezett Gigor Attila filmterve is, aki Az ember, akit nem lőttek le címmel egy ikerpár történetét viszi majd vászonra.

Finn Filmnapok a Toldi moziban

Zenés dokumentumfilm és dráma, vitafórum az emberi jogokról, valamint Finnország első női elnökét, Tarja Halonent bemutató portréfilm is várja a harmadik Finn Filmnapokon a közönséget október 11. és 16. között a budapesti Toldi moziban.

finn-filmnapokA fesztivált Mika Ronkainen díjnyertes zenés dokumentumfilmje, a Finn vér svéd szívben nyitja meg október 11-én pénteken, a rendező bevezető szavai kíséretében. Ezt követően a hétvégét a rockzene és a drámák jellemzik: levetítik például Matti Kinnunen Miss Blue Jeans című alkotását, amely Észak-Finnországban, a hetvenes években játszódó punk szerelmi történet. Szintén a hetvenes éveket eleveníti fel a Viru – Történetek egy hotelről című dokumentumfilm, amely egy szálloda történetén keresztül mutatja be a szovjet megszállás alatti Észtország titkait és zsarolási ügyeit.

Október 14-én hétfőn az emberi jogok kapják a főszerepet: az Amnesty International Magyarország és a Finn Filmnapok által közösen szervezett vitafórumon az aktuális magyarországi homofóbiáról és gyűlölet-bűncselekményekről lesz szó. Előtte levetítik az American Vagabond című dokumentumfilmet, amely a San Franciscó-i hajléktalan meleg fiatalok életét mutatja be. A vetítés után olyan szakértők szólalnak meg a témában, mint Molnár Péter, a CEU – Közép Európai Egyetem Média- és Kommunikációs Tanulmányok Központjának vezető kutatója és Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője, a jogi programok munkatársa.
A filmnapokon Aku Louhimies filmjei közül kettőt is láthat a közönség: az Üres kikötő és a Fekete golyó című mozikban a rendező a modern, rideg társadalmat mutatja be.

A fesztiválon vetítik az Elnökasszony című portréfilmet, amely Finnország első női elnökével, Tarja Halonennel ismerteti meg a nézőt. Halonen 2000. március 1-től 12 éven át volt államfő, előtte a külügyminiszteri posztot töltötte be.
A futballrajongók minden idők legjobb finn játékosáról, Jari Litmanenről láthatnak portréfilmet. A most 42 éves Litmanen 137-szer öltötte magára a finn válogatott mezét, utoljára 2010-ben. 1996 és 2008 között ő volt a nemzeti csapat kapitánya, játszott az Ajaxban, a Barcelonában és a Liverpoolban is.
Az október 16-i záróünnepségen régi és új finn animációs műveket mutatnak be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kiskakas Animációs Fesztiváljával együttműködésben.

A Finn Filmnapokat a Budapesti Finn Intézet, a Finnagora szervezi, együttműködésben a Toldi mozival és a Finn Filmalappal – olvasható a Finnagórának az MTI-hez elküldött tájékoztatójában.

Bejelentették a Lux-díj idei három döntősét

Bejelentették a Lux-díjra idén esélyes filmek címét: az Európai Parlament filmdíjáért a belga The Broken Circle Breakdown, az angol The Selfish Giant és az olasz-francia koprodukciós Miele című filmek versenyezhetnek.

The Broken Circle BreakdownA döntőbe került három filmet kedden, a 10. velencei napok keretében Gianni Pittella, az Európai Parlament alelnöke és Silvia Costa európai parlamenti képviselő jelentette be Rómában – tájékoztatta az MTI-t közleményben az Európai Parlament magyarországi tájékoztatási irodája.
A Miele – Valeria Golino filmje – egy asszony történetét meséli el, aki gyógyíthatatlan betegeknek segít meghalni, illetve bemutatja egy új betegéhez, egy teljesen egészséges férfihoz fűződő kapcsolatát.
A The Broken Circle Breakdown a belga Felix van Groeningen filmje. Az alkotás Elise és Dider valószerűtlen szerelmi történetét meséli el, akik lányuk súlyos betegségével küzdenek.

Clio Barnard filmje, a The Selfish Giant egy kortárs mese két barátról, akik közül az egyik mind kapzsibbá és kizsákmányolóbbá válik, ami végül egy tragikus eseményhez vezet.
A három döntős filmet a Lux Filmnapok keretében október és december között mind a 28 uniós tagállamban bemutatják, az Európai Unió mind a 24 hivatalos nyelvén feliratozzák és minden tagországnak legyártanak belőle egy-egy 35 milliméteres kópiát.

A győztes filmet az európai parlamenti képviselők szavazatai alapján decemberben választják ki. A díjat az Európai Parlament plenáris ülésén adják át decemberben, ahol a filmek rendezői is részt vesznek.
Az Európai Parlament 2007-ben alapította a Lux-díjat az európai filmművészet támogatására és a mozifilm-forgalmazás elősegítésére. Egy szakmai zsűri tíz jelöltet választ ki az európai filmtermés legjavából, közülük pedig minden évben három kerül a döntőbe. A kiírás szerint olyan alkotások versenghetnek, amelyek az európaiság, a kulturális sokarcúság, az európai értékrend, illetve az Európa-építéssel járó viták témáját boncolgatják valamilyen formában.

2012-ben a francia-olasz koprodukciós, Andrea Segre rendezésében készült Io sono Li című film nyerte el az elismerést.
Az elmúlt években több kiemelkedő magyar film is bejutott a jelöltek közé, Mundruczó Kornél Delta című alkotása a három esélyes között volt 2008-ban, Tarr Béla filmje, A torinói ló pedig a tízes listán szerepelt 2011-ben. A Lux-díjat még nem nyerte el magyar film.

Tűzgyűrű – Pacific Rim

Amióta ember él a Földön, mindig félt attól, hogy egyszer ellenséges idegenek érkeznek a végtelenből: de mindig azt hitte, hogy az ismeretlen gonosz a csillagok közül bukkan majd elő.

Pacific Rim - TűzgyűrűPedig a Csendes-óceán alatt megnyíló kapu volt az, melyen keresztül gonosz óriásszörnyek támadtak ránk, hogy megszerezzék a világunkat. Az ellenük folytatott háború során milliók haltak meg, és az emberiségnek már nincs hátországa és kimerültek a tartalékai. Egy különleges fegyvernek hála a Föld régi lakói mégis kapnak egy utolsó esélyt. A hatalmas gépezeteket több pilóta irányítja, agyukat neuronhidakkal kapcsolják össze. Ám még ez is kevés. A seregből rég elbocsátott pilóta (Charlie Hunnam) és egy az első vonalban még kipróbálatlan újonc (Rinko Kikuchi) azonban elindít egy olyan harci gépezetet, amelyet már régen leselejteztek: talán ők fogják megállítani az apokalipszist.

Play Youtube VideoTűzgyűrű – Pacific Rim


Ma kezdődik a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Ma kezdődik a 11. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a 8. Európai Animációs Játékfilmfesztivál.

kaff-2013A vasárnapig tartó KAFF versenyprogramjába a csaknem ötszáz nevezett alkotás közül az előzsűri 30 ország 159 animációs filmjét válogatta be.
Az idei szemle mottója Animáció határok nélkül: a fesztivál a magyar és az európai újdonságok vetítése mellett arra is vállalkozik, hogy betekintést nyújtson az ázsiai animációs művészetbe.
A professzionális alkotók művei mellett immár harmadik alkalommal látják vendégül az amatőr alkotók munkáit a Szabad Animációs Filmkészítők (SZAF) számára meghirdetett programban.

A fesztiválon szabadtéri vetítéseket, retrospektív bemutatókat, kiállításokat és koncerteket is rendeznek. Az alkotásokat a korábbi sikeres kezdeményezést folytatva idén is vetítik a környező településeken.

A kísérőrendezvények közül szerdán nyílik meg Cakó Ferenc kiállítása a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában. A július 28-ig látható tárlat a művésznek az elmúlt 40 évben született animációs filmes és képzőművészeti alkotásaiból válogat. A báb-, gyurma- és homokanimációs filmtervek, az ikonikus bábfigurák mellett bepillantást nyerhetnek a látogatók a Cakó-stúdió műhelytitkaiba is.

Jóbarátok – a lakás miniatűr mása papírból

Már kilenc éve annak, hogy Monica és Chandler összepakolt és elköltözött abból a lakásból, ahol a sorozat tíz éve alatt a legtöbb jelenet zajlott. Egy brazil művész, név szerint Bruna Salvador Conforto építette meg papírból ennek a lakásnak a miniatűr mását.

jobaratok-papir-makett-01

Nem kis nosztalgiával tölti el a látvány a sorozat kedvelőit. A korántsem egyszerű makettet a művész két év alatt fejezte be, hiszen igen nagy részletességgel készült.

Play Youtube VideoPapír makettek


Fliegauf Bence alkotása a legjobb film díját nyerte Peruban

A legjobb film díját kapta a hét végén zárult perui Al Este de Lima (Limától keletre) filmfesztiválon Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása – közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.

 Fliegauf BenceA tíznapos nemzetközi filmfesztiválon 33 közép- és kelet-európai produkció között mutatták be a rendező magyar-német-francia koprodukcióban készült filmjét. Fliegauf Bence a filmmustra díszvendégeként vett részt a rendezvényen, és mesterkurzust is tartott a fesztiválon.     A magyarországi romagyilkosságok témájával foglalkozó Csak a szél tavaly a zsűri Nagydíja, egy Ezüst Medve mellé a Film Békedíjat és az Amnesty International díját is elnyerte a Berlinalén, és 2012-ben az Európai Parlament filmes díja, a Lux-díj három jelöltje között szerepelt.     Az Inforg-M&M produkciójában forgatott film, amelynek producere Muhi András, Mécs Mónika és Mesterházy Ernő volt, számos nemzetközi filmmustrán szerepelt már sikerrel, és februárban Budapesten megkapta a filmkritikusok fődíját, a B. Nagy László-díjat.

Ma kezdődik az Országos Rajzfilmünnep

Magyar és nemzetközi, klasszikus és kortárs animációs filmeket, rajzfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők a ma kezdődő Országos Rajzfilmünnepen.

orszagos-rajzfilmunnepA programsorozathoz idén 37 város csatlakozott mintegy hetven helyszínnel. A közönség megnézheti egyebek mellett a János vitéz, a Fehérlófia, a Hófehér, a Macskafogó, a Lúdas Matyi, a Vuk, a Bogyó és Babóca – 13 új mese című alkotást – ismertette a programot Mohácsi Anna főszervező az esemény sajtótájékoztatóján.
A rajzfilmünnepen részt vesz Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Budaörs, Budapest, Cegléd, Debrecen, Dunaföldvár, Dunaújváros, Eger, Gödöllő, Gyöngyös, Győr, Gyula, Hévíz, Hódmezővásárhely, Kazincbarcika, Kecskemét, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Orosháza, Pápa, Salgótarján, Sárospatak, Sopron, Szarvas, Szeged, Szentendre, Szerencs, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Szolnok, Szombathely, Tapolca és Tatabánya, a fővárosban a Gozsdu Udvar, az Örökmozgó Filmmúzeum, a Tabán mozi, az Átrium Film-Színház, a MiMozink Lurdy ház, a MiMozink Óbuda és a KEDDshop.

Idén a Kecskemétfilm meséit is vetítik, így a Magyar Népmesék, a Mesék Mátyás királyról, A világlátott egérke, a Leo és Fred szintén szerepel a kínálatban, mint ahogy a japán Walt Disneyként emlegetett Mijazaki Hajao alkotásai is. A vetítések mellett animációkészítés, sétahajózás, kézművesfoglalkozás, játszóház és vetélkedő is szórakoztatja a látogatókat.

Jövő tavasszal jön a 300 című akciófilm folytatása a mozikban

Jövő márciusban kerül a mozikba a 300 című történelmi akciófilm folytatása, A birodalom hajnala.

300A Warner Bros. filmstúdió eredetileg idén augusztusban akarta bemutatni az új produkciót, ám végül mégis a tavasz mellett döntöttek. Dan Fellman, a stúdió észak-amerikai forgalmazási igazgatója azzal indokolta a lépést, hogy 2007-ben ugyancsak márciusra esett az eredeti film premierje, és így 2014-ben is “epikus stílusban” nyílhat meg a tavaszi moziszezon.
A The Hollywood Reporter online kiadása azonban arra is emlékeztet, hogy augusztusban egyébként is rendkívül zsúfolt lesz a mozis naptár. A filmnek valószínűleg kisebb konkurenciával kell számolnia a premierjének áthelyezése után.
A 300: A birodalom hajnala forgatókönyvét, akárcsak az eredeti 300-ét Zack Snyder írta. Ezúttal azonban nem Snyder ült a rendezői székben, hanem Noam Murro. A folytatás a görög-perzsa háborúk újabb fejezetét tárgyalja.
A Warner egyébként Tom Cruise All You Need Is Kill című filmjének is új bemutató dátumot talált. A Doug Liman rendezte akciómozit 2014 márciusa helyett június 6-án küldik az észak-amerikai filmszínházakba. Ez a csere azt jelzi a THR értékelése szerint, hogy a stúdió nagy érdeklődésre számít. A nemzetközi forgalmazás a június 12-én megkezdődő futball-világbajnokság miatt két héttel korábban indul.

Colin Trevorrow rendezi A Jurassic Park negyedik részét

A Kockázatos túra című vígjáték rendezőjére, Colin Trevorrowra bízták a Jurassic Park negyedik epizódjának leforgatását.

Jurassic Park 4A dinoszauruszos sorozat forgatókönyvét Rick Jaffa és Amanda Silver írja, Steven Spielberg lesz az executive producer, a produceri munka pedig Frank Marshallra és Partick Crowleyra hárul – osztotta meg értesülését a napokban a The Hollywood Reporter online kiadása.
A Jurassic Park első része 1993-ban került a mozikba, és a további két folytatással együtt összesen 1,9 milliárd dolláros jegybevételt hozott. Az Őslénypark című Michael Crichton-regényből Steven Spielberg rendezte meg az első filmet.
A San Franciscóban született, 37 éves Trevorrow tavaly debütált rendezőként a Sundance független filmfesztiválon a Kockázatos túrával, amelynek főhőse, egy feltaláló azon dolgozik, hogy visszautazzon az időben.
Az új Star Wars-filmek bejelentésekor a filmes nevét sokan emlegették az űreposz hetedik epizódjának esélyes rendezőjelöltjei között. Trevorrow novemberben már elárulta a hollywoodi lapnak, hogy egy nagy dobásra készül, de az nem a Star Wars lesz, hanem egy másik erős rajongóbázissal rendelkező sorozat.
A Jurassic Park 4. 2014 júniusában kerül a mozikba.