Közélet

A Mol-csoport adománya egy libanoni iskolának

mol-adomany

Iskola a libanoni Majdal Andzsarban 2013. november 23-án. A szír határ közelében fekvő iskolának, ahol mintegy hatszáz szír menekült diák tanul, a Mol-csoport 120 ezer dollárt adományozott.
MTI Fotó: Kovács Attila

Újraindítanák a margitszigeti ásványvízüzemet

margitsziget-asvanyviz-uzem

A Margitszigeti Kristályvíz egykori palackozó üzeme a fővárosi Margitszigeten 2013. november 19-én. A Margitszigeti ásványvíz palackozásának újraindításáról írt alá szándéknyilatkozatot a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Szentkirályi Ásványvíz Kft.
MTI Fotó: Soós Lajos

70 éve kilőtt T-34-es tank Ukrajnában a föld alatt

Egy T-34-es szovjet tank maradványait ásták ki a föld alól Ukrajnában, amelyet napra pontosan 70 évvel kilövése után találtak meg – adta hírül a hétvégén az ukrán média.

T-34_tankA tankot a nyugat-ukrajnai Zsitomir megyében lévő Turbivka falu mellett már tavaly tél óta keresték. A helybeliek beszélték ugyanis, hogy a második világháborúban, 1943. november 15-én a település közelében a németek kilőttek egy szovjet tankot. Ezt korabeli iratok is megerősítették.
“Van ebben valami misztikus, hogy pont a harckocsi kilövésének éjszakáján bukkantunk rá” – jegyezte meg Ihor Szljuszar, a kutatócsoport tagja. Elmondta, hogy a csaknem egy éven át tartó kutatás alatt mintegy 20 hektárnyi területet tártak fel.

A szakértők feltételezik, hogy a harckocsi személyzete azonnal életét veszítette. A tank ajtaja zárva volt, amikor a német lövedék eltalálta, a harckocsiban pedig dupla adag lőszer volt, ami azonnal felrobbant és darabokra tépte a járművet. A T-34-es maradványai fél kilométeres körzetben szóródtak szét. A kutatók a detonáció ereje miatt kétségesnek tartják, hogy találnak emberi maradványokat a roncsok között.

Tizennégy repülőgép nem tudott leszállni Budapesten a köd miatt

liszt-ferenc-terminal-2a

A sűrű köd miatt lezárt Liszt Ferenc-repülőtér 2A terminálja 2013. november 17-re virradó éjjel. A sűrű köd miatt tizennégy repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren november 16-án éjjel és 17-én hajnalban. Reggelre helyreállt a forgalom, a reptér ismét fogad gépeket.
MTI Fotó: Beliczay László

Harcművészet elsajátításával védekeznének az orvosok

Ingyenes harcművészeti oktatást nyújt dolgozóinak két kórház Sanghajban, hogy így segítse azokat az agresszív betegek elleni erőszak kezelésében.

harcmuveszetA kelet-kínai metropolisz legnagyobb állami fenntartású kórházai közül kettő is az úttörőnek nevezhető kezelési módot választotta. Az intézmények a hét elején mesterek által tartott harcművészeti és taekwondo oktatásra invitálták dolgozóikat, amelyek során azok alapvető technikáit sajátíthatták el a résztvevők. A képzésen azt is bemutatták, hogy az orvosok és nővérek hogyan használhatnak hétköznapi tárgyakat, így székeket vagy orvosi tálcát a potenciális veszélyforrások – konkrétan az agresszivitást mutató betegek vagy hozzátartozóik – ártalmatlanná tételére. Az önvédelmi oktatás sok esetben életeket menthet – olvasható a Tungfang Zsipao helyi napilapban.

A kelet-ázsiai ország kórházaiban létesítményenként évente átlagosan több mint 27 erőszakos esetet regisztrálnak, csaknem egyharmaddal többet, mint öt évvel ezelőtt – derül ki a kínai kórházszövetség októberben nyilvánosságra hozott statisztikáiból. Leggyakrabban a nem megfelelő ellátást érintő vádak, az elégtelen beteg-orvos kommunikáció, valamint a sokszor rendkívül magas ellátási költségek miatt támadnak rá az egészségügyi intézmények dolgozóira. A szövetség szerint ugyanakkor az incidensek hátterében mélyebb okok, így társadalmi konfliktusok, a bizalom hiánya, és a kórházi erőforrások keresletének és kínálatának egyensúlytalanságai húzódnak meg.

A Világbank adatai szerint minden ezer betegre csupán átlagosan 1,4 orvos jut Kínában, miközben ez az arány az Egyesült Államokban például 2,4. A kínai orvosszövetség egy 2011-es felméréséből kiderül, hogy az orvosok 95 százaléka véli alulfizetettnek magát, havi bérük 3 ezer jüan (110 ezer forint) körül alakul havonta, ez gyakran kevesebb, mint amennyit a végzettséggel nem rendelkező kétkezi dolgozók vagy a migráns munkások keresnek. Az orvoshiány miatt a kórházakban praktizálók hatalmas tömegekkel kénytelenek megküzdeni, a nagyvárosokban mindennapos az órákig tartó sorban állás, ami az orvosok elégedetlensége mellett a betegek frusztrációját is növeli. Van olyan orvos, aki naponta 20 műtétet végez el – lehetett olvasni korábban a sajtóban.

Molinót feszített ki a Lánchídra az Együtt-PM

magyar-vagyok-nem-fideszes

Az Együtt-PM szövetség “Viktor, én is magyar vagyok, de nem fideszes!” feliratú molinója a Lánchíd pesti pilonján 2013. október 31-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Országos főzőversenyt hirdetnek

Országos szakácsversenyt hirdet a magyar közétkeztetésben részt vevő cégek számára a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete. A megmérettetésen netto 420 forintból kell tápláló és finom ételeket készíteni.

nebihAz Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) címmel meghirdetett kétfordulós vetélkedőre kétfős csapatok nevezését várják. “A cél, hogy bebizonyítsuk, kis odafigyeléssel nettó 420 forintból is lehet tápláló és finom ebédet készíteni nagyüzemi körülmények között” – olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az első fordulóban a versenyzőknek egy előre összeállított kosár alapanyagaiból kell megtervezniük egy háromfogásos menüt, amelyet felnőtt fogyasztók számára, kalkulációval, pontos technológiai leírással és tálalási javaslattal együtt kell benyújtani november 13-áig az info@etrendegyesulet.hu és a vefo@nebih.gov.hu e-mail címekre.
A továbbjutó legjobb tíz csapatnak a november 23-i második fordulóban tíz adagot kell elkészítenie az első körben összeállított menüből, erre három óra áll majd a résztvevők rendelkezésére.

A verseny részletes kiírása, a jelentkezés feltételei és a virtuális alapanyagkosár tartalma megtekinthető és letöltető a NÉBIH honlapjáról (www.nebih.gov.hu).

Hatvanmilliós adományt kapott egykori lakójától Nyírkarász

Több mint hatvanmillió forintos adományt kapott egykori lakójától, egy 1929-ben Amerikába kivándorolt és ott elhunyt férfitől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírkarász.

nyirkarasz-cimerFélegyházi Gábor, a Kisvárdához közeli település független polgármestere kedden elmondta az MTI-nek: az adományozó, Dankó István, 250 ezer dollárt, mintegy 50 millió forintot hagyott vagyonából a 2400 lakosú község önkormányzatára, 25-25 ezer dollárt (több mint 5-5 millió forintot) pedig a helyi római és görög katolikus egyházközségre.
Dankó István 1917. november 17-én született Nyírkarászon, és 12 éves korában, 1929-ben vándorolt ki szülei után az Egyesült Államokba. Az óceánon túl szénbányában dolgozott, majd a Ford autógyárban kapott munkát, végül sikeres kiskereskedelmi vállalkozást hozott létre és működtetett Michigan államban.

Halála előtt végrendelkezett úgy, hogy vagyonából két gyermeke mellett szülőfalujának is juttat pénzt, amit a település önkormányzata és egyházi szervezetei a község népességmegtartó képességének erősítésére, közintézményeinek fejlesztésére, főként a nyírkarászi gyermekek tanulásának elősegítésére fordíthatnak.

Dankó István végakaratát gyermekei teljesítik, akik édesapjuk hamvainak egy részét is magukkal hozták magyarországi szülőfalujába, ahol egykori nevelője sírjában helyezték örök nyugalomra a nyírkarászi temetőben. A hamvak másik része Amerikában maradt.

Félegyházi Gábor elmondta, hogy az adományozó gyermekeivel egyeztetve az önkormányzat a pénzből a helyi óvodát újítja fel, ahová 75 gyermek jár, valamint a kultúrház rekonstrukcióját fejezik be. A munkálatokkal a jövő év nyaráig végeznek, s a megszépült épületek falára emléktábla is kerül majd, amely hirdeti az adományozó szülőföldhöz való ragaszkodását. Emléktábla kerül a Dankó István hamvainak egy részét tartalmazó sírra is.
A két egyházközség a templomokat, illetve a parókiákat korszerűsíti az adományból.

Buszmegállót fogadhatnak örökbe a miskolciak

Buszmegállót fogadhatnak örökbe a miskolciak, a Legyen olyan a buszmegálló, amilyennek szeretné! szlogen szellemében a lakosok kicsinosíthatják azokat.

selyemreti-buszmegallo

Fotó: miskolcblog.blogspot.hu

A megállók is a település szerves részét képezik, hasonlóan a terekhez, utcákhoz, járdákhoz, parkokhoz. Miközben észrevétlenül használjuk őket, többé válnak, mint egy várakozásra alkalmas hely. Találkozóhely, beszélgetéseink tere, és szerencsés esetben akár több esztétikai értéket is hordozhat – közölte tájékoztatójában a Miskolc Városi Közlekedési Zrt (MVK Zrt.), amely közös összefogással, megállóit felajánlva szeretné szebbé, különlegesebbé, vonzóbbá tenni ezeket a tereket, “mindennapi életünk megállóit” .

A felhívás célja az is, hogy a megállóhelyek kicsinosításával a lakosok közvetlen környezetüket is együtt tegyék szebbé, látványosabbá, különlegessebbé.
A közlekedési vállalat iskolák, civil szervezetek, utasok, lakosok, vállalkozások jelentkezését várja az autóbusz-megállóhelyek megszépítésére. A programban részt vevőknek legalább havonta egyszer környezetszépítési akciót kell szervezni a kiválasztott megállóban és környékén 2014. május 31-ig. A megálló szépítéséről a cég pontos leírást, esetleg látványtervet vár, hogy milyen módosításokra kerülne sor (például: letisztítják a megállóhelyről a falfirkákat, a megállóhely szerkezetét kékre festik, kicserélik az eltörött ülést stb.).

Az MVK Zrt. minden megállóhelyen feltünteti, hogy a megállót kik tették szebbé. A készítők emléklapot kapnak, illetve fotót az alkotásról. A kampány végén az örökbefogadott megállók versenyeznek, és a legtöbb szavazatot kapó megálló készítői miskolci városnézést nyerhetnek a közlekedési vállalat veterán buszával.

Száz éve indult a villamosközlekedés Pécsett

villamos-pecs-100-ev

Roflics Gergő, a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért egyesület alelnöke beszédet mond egy 1031-es pályaszámú budapesti villamos átadási ünnepségén Pécsett, a Ferencesek utcájában 2013. október 20. október 20-án. A Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület (Mavite) és a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület (PTKE) tagjai felújították a villamost annak emlékére, hogy a városban 100 éve indult útjára az első szerelvény. A városban a villamosközlekedést 1960-ban szüntették meg.
MTI Fotó: Sóki Tamás