Bővül a metró, terjednek az elektromos autók Pekingben

0
Bővül a metró, terjednek az elektromos autók Pekingben

A kínai főváros metróhálózata összesen hat új vonallal, illetve szakasszal bővül 2014 végéig, valamint hamarosan megkezdik az elektromos autók kedvezményes értékesítését – számolt be a tervekről a kínai média szerdán.

Daimler-Elektroauto-PekingAz idén korábban már átadott két vonalszakasszal 2013-ban és 2014-ben csaknem 85 kilométerrel hosszabb föld alatti vasúton fognak metrókocsik futni. Május ötödikén 456 kilométerre nőtt a fővárosi metróvonalak együttes hossza, 2007-ben még 114 kilométer volt.
A pekingi metró naponta körülbelül tízmillió utast szállít, s 2015-re a 19 vonal összes hossza eléri majd az 561 kilométert. 2020-ra a teljes fővárosi metróhálózat ezer kilométeres lesz.

Peking útjain körülbelül 5,2 millió autó fut, a város állandó dugókkal küzd, amely nem kis részben járul hozzá a szmoghoz, az egészségre veszélyes anyagok nagymértékű koncentrációjához. A főváros az elmúlt években megpróbálta ismét a kerékpárokra csábítani a lakosság egy részét, de a felállított önkiszolgáló kölcsönzők nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A városvezetés a tömegközlekedés fejlesztése mellett megkezdte a környezetkímélő autók népszerűsítését is. A Legal Evening News című lap friss beszámolója szerint 2015-re várhatóan 50 ezer elektromos autó lesz Pekingben, ezekből 30 ezer magántulajdonban. A többiből jut a tömegközlekedésnek, közhivataloknak és a taxivállalatoknak.
A város északnyugati részén a hétvégén indították el az első elektromos autókölcsönző szolgáltatást. Az egyelőre 15 gépkocsiból álló park autóit a vállalkozásban részes Beijing Automotive Group, vagyis a BAIC csoport gyártotta és biztosította. A cég arra készül, hogy első elektromos autóinak értékesítését heteken belül megkezdi.

A vásárlást a központi kormányzat támogatja, az autók ára 200 ezer jüan (7,3 millió forint) felett van, és az állam a magántulajdonostól 60 ezer jüant (2,2 millió forint) vállal át. Végeredményben így vetekszik az elektromos autó ára egy átlagos “hagyományos” üzemű autóéval. A fenntartása azonban – hirdetik a szakemberek – jóval olcsóbb.
Peking már megépítette a világ legnagyobb elektromosautó- töltőállomását, amely naponta 400 jármű töltésére nyújt lehetőséget. A tervek szerint a főváros további négy állomást és plusz 15 töltőhelyet alakít ki.


Szóljon hozzá

Név (kötelező)

Weboldal