Éves archívum - 2016

Brahms-maratonnal folytatódik jövőre a BFZ és a Müpa közös sorozata

Jövőre Johannes Brahms kerül a középpontba a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Müpa egész napos zenei maratonján: a nagy német zeneszerző négy szimfóniája mellett zongoradarabjai, kamarazenekari, kamara- és kórusművei is elhangzanak 2017. január 22-én, a magyar kultúra napján.

johannes-brahmsA koncertek délelőtt fél 11-től este 9-ig óránként kezdődnek, váltakozó helyszíneken. A szimfóniák a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szólalnak meg, a hagyományoknak megfelelően neves vendégegyüttesek és karmesterek közreműködésével: fellép a Concerto Budapest Keller András, a Győri Filharmonikusok Berkes Kálmán, a MÁV Szimfonikusok Csaba Péter, a Nemzeti Filharmonikusok pedig Kocsis Zoltán vezényletével – közölte a Budapesti Fesztiválzenekar az MTI-vel.
A maratonon mind a négy Brahms-szimfónia felcsendül, ami már önmagában átfogó képet ad a zeneszerző munkásságáról a Beethoven hatását mutató első szimfóniától a késői szimfóniák már-már programzenei motívumaiig. Egymást váltják a komoly, súlyos és a könnyed, felszabadult hangvételű, de Brahmsra jellemzően mindig érzelemteli dallamok: a szimfóniák mellett zongoradarabok, kamarazenekari, kamara- és kórusművek.

A kamarazenekari és kamarazenei műveket a Fesztivál Színházban tűzik műsorra, a B-dúr szextettet a Kelemen Kvartett, Makszim Riszanov és Kokas Dóra, az I. (D-dúr) szerenádot a Budapesti Vonósok adják elő. Különleges zenei csemegének ígérkezik a Három motetta, az Öt ének vegyeskarra, valamint a Szerelmi dalkeringők hármasa, amelyeket a Cantemus Vegyeskar, valamint a négykezes zeneirodalom elismert előadói, Zentai Károly és Bizják Dóra szólaltatnak meg zongorán.

A BFZ kamaraegyüttese Brahms h-moll klarinétötösét viszi a maratonra, Rados Ferenc pedig zongorán idézi meg a nagy német zeneszerző és zongoraművész életművét nyolc zongoradarabbal és a Variációkkal egy Schumann-témára. A napot este 9-kor a BFZ meglepetéskoncertje zárja Fischer Iván, a rendezvénysorozat művészeti vezetője vezényletével.
Napközben az Üvegteremben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói adnak ingyenes koncerteket, az előadóteremben vetítések, az előcsarnokban kiállítás várja a Brahms-maratonra érkezőket.

A Müpa és a BFZ 2008 óta rendezi meg az egyetlen zeneszerző munkásságának szentelt maratoni hangversenysorozatát.

Halloween

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep október 31. éjszakáján, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak, bár mára már az egész világon elterjedt szokássá vált.

halloweenAz ünnep őse a pogány kelta boszorkányok, kísértetek és egyéb démonok ünnepe, a samhain volt október 31-én, amely egy kelta halálisten, a druidák istene, Crom Cruach kultuszában gyökerezik. A május 1-jei beltane ünnep az október 31-ei samhain ünnep „ellenpontjaként” az esztendő „napos” felének eljövetelét jelentette, amin emberáldozatokat is bemutattak a druidák.

A Halloween ünnepben idővel összemosódott a római Pomona, a gyümölcsfák és kertek istennőjének ünnepe; a Parentalia, a holtak tiszteletének szánt nap; a Lemuralia ünnep, ami a római vallásban olyan ünnep volt, amelynek során az ókori rómaiak ördögűzési rítusokat hajtottak végre, hogy kiűzzék a halottak rosszakaratú és félelmetes szellemeit a házaikból; valamint a pogány kelta samhain ünnep, amit október 31-én tartottak, és amit ők az óév utolsó napjának is tekintettek. A druidák hite szerint a szellemek, azok közül is inkább a gonoszak, ilyenkor látogattak fel az élő emberekhez az alvilágból.

Az Október 31-ét követő napon, szinte az angolszász országokkal egyidőben ünnepel a katolikus kereszténység is. A kereszténység elterjedésével az őskeresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazították az ősi szokások betiltása helyett. Így az egykori kelta halottkultuszhoz kapcsolódó téli napforduló időpontjában megtartott pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepévé vált (omnium sanctorum). A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, miután a Hadrianus római császár a pápának ajándékozta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont. A pápa átalakíttatta az Agrippa tervei alapján emelt hatalmas templomot, és 609. május 13-án felszentelte.

A Pantheon eredetileg Bosszúálló Jupiternek, Venusnak és Marsnak volt szentelve. Bonifác a pogány szentélyt Szűz Máriának és a vértanúknak ajánlotta. A krónikák szerint több mint 28 kocsi hordta a keresztény vértanúk csontjait a római katakombákból a templom főoltárába. A szent ereklyék ekkor kerültek először olyan helyre, amely azelőtt pogány istenek tiszteletére épült, így vált a minden pogány isten temploma keresztény Mindenszentek templomává. III. Gergely pápa a 800-as években „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapját november 1-re helyezte át. A Mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap pedig, amikor a »küzdő egyház« (ecclesia militans) a »szenvedő egyházról« (ecclesia patiens) emlékezik meg. A római katolikus egyház november 2-án tartja a Halottak napját, amely ekkléziológiailag a “szenvedő egyház” (ecclesia patiens) ünnepe.,

A protestáns keresztények a reformáció napját ünneplik október 31-én, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét

Szent Patrik működésének hatására, aki az 5. század második felében tevékenykedett misszionáriusként Írországban, a kereszténység és a kelta pogányság keveréke, a Culdee-i kelta kereszténység jött létre. Az ősi druida hit megfért az új tanításokkal és egészen addig virágzott, míg az angol hódítók el nem foglalták és meg nem semmisítették. Írországban október 31. éjszakája a mindenszentek éjszakája (All Hallows’ Eve) nevet kapta. November első napja volt a keresztény ünnepnap, a mindenszentek napja (All Saints’ Day vagy All Hallow’s Day).

Kortárs alkotók új zeneművei is hallhatók A hallgatás napján

Magyar kortárs alkotók bemutatói, valamint Mozart, Schnittke és Messiaen művek is szerepelnek a Concerto Budapest A hallgatás napja elnevezésű egész napos kortárs zenei fesztiválján szombaton a Budapest Music Centerben (BMC).

a-hallgatas-napja-2016A 15 koncerten mások mellett Schnittke, Messiaen, Berio, Pärt, Satie, Golijov, Gubajdulina, Kurtág, Schönberg és Feldman művei szólalnak meg Keller András és Rácz Zoltán vezényletével. A műsorban Jeney Zoltán, Vidovszky László és Csalog Gábor legújabb – egyebek mellett Esterházy Péternek emléket állító – szerzeményét is ez alkalommal hallhatja először a közönség – közölte a zenekar kedden az MTI-vel.

A zeneszerző-legendák közül Mozart művei – többek között az A-dúr zongoraverseny és a d-moll zongoraverseny – kapnak központi szerepet. A klasszikus művekkel interakcióban szólalnak meg korunk interpretációi, így például Alfred Schnittke Moz-Art a la Haydn című műve. Messiaen Sept Haikai című műve hét darabból álló japán haikufüzér, amely a természettől nyerte ihletét. Gubaidulina Seven words című darabja Jézus utolsó hét szavát szöveg nélkül, a zene eszköztárával teszi érzékelhetővé.

Az argentin Golijov Ayre című dalciklusa a különböző kultúrák színes meséit eleveníti meg arab, héber és spanyol nyelven. Berio Folk songs című darabjával folytatódik az eklektikus világzenei tematika, az alkotótól megszólal még az Opus number Zoo című dadaista gegparádé és a Beatles dalainak parafrázisa is Harcsa Veronika tolmácsolásában.

A rendezvényen mások mellett Érdi Tamás, Nora Fischer, Klenyán Csaba, a Szent Efrém kórus és a Keller Quartet lép színpadra.

Színes fényárral jelzi a másnapi időjárást Pozsony egyik hídja

Hétfőtől minden este színes fényárba borul a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) hídja, amelyen a kivilágítás színével jelzik a másnapra várható időjárást.

pozsonyi-szlovak-nemzeti-felkeles-SNP-hidA hidat – amelyet a pozsonyiak ufóhídként is emlegetnek a tartópillérén elhelyezett csészealj alakú étterem miatt – számítógépek vezérelte LED-es fényszórórendszerrel világítják ki.
A rendszert irányító számítógépek online összeköttetésben vannak a főbb időjárás-előrejelző portálokkal és azok aktuális adatai szerint változtatják a megvilágítás színét.

Ha a híd esténként sárga fényárban úszik, az derült, napos időt jelez másnapra, a piros szelet és hideg időt jósol, a kék színű fény alapján csapadék várható, ha pedig zölden világítanak a lámpák, akkor ködös, felhős időre lehet számítani. Az időjárásjelző fények nem állandóan világítanak, hanem minden negyedórában öt percre gyúlnak fel.

“Egy okos megoldásról van szó, pontosan olyanról, amilyet a jövőben akarunk. Azt szeretnénk, hogy Pozsony modern, okos megoldásokkal és attraktív közterületekkel teli város legyen” – nyilatkozta a projektről Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek.

Az ötlet, hogy a várható időjárást egy épület megvilágításának változó színeivel jelezzék előre, nem számít teljesen egyedülállónak, hasonló rendszert már Isztambulban is használnak, ott egy torony színei jósolják meg a másnapi időt.

Fotó: National Geographic

Megnyílt Latin-Amerika első elefántmenhelye

Brazíliában megnyílt Latin-Amerika első elefántmenhelye, mely a térség nagyjából 50 cirkuszi elefántjának fog otthont nyújtani – írta a BBC.

elefant-menhely-latin-amerikaA menhely első lakói Guida és Maia, mindketten elmúltak 40 évesek. A rezervátumba érkező állatok orvosi ellátást kapnak, legelős, erdős területen fognak élni.
A rezervátum területét egy amerikai központú állatvédő szervezet (Global Sanctuary for Elephants) vásárolta meg, hogy lakhelyet nyújtson a régióban bezárt állatkertek elefántjainak és azoknak, amelyek a cirkuszokból kerülnek ki, mert egyre több állam tiltja be az állatos mutatványokat.

A két első lakó valószínűleg Thaiföldről érkezett, ahol illegálisan fogták be őket, hogy cirkuszoknak adják el az állatokat – írta a brazil G1 portál.

Az állatvédők egymillió dollárért (278 millió forintért) vettek meg egy 11,3 négyzetkilométernyi területet Mato Grosso államban, Brazília nyugati részén, az árat öt év alatt kell kifizetniük.
Az első szakaszban hat elefánt fogadását tervezik. A menhely látogatók számára nem lesz nyitva.

Photo/Eraldo Peres

Az Esterházy-kastély Rózsakertje

Folyamatosan nyílnak a rózsák a fertődi Esterházy-kastélyban, a csaknem százéves múltra visszatekintő Cziráky Margit Rózsakertben. A virágzás május közepén indul és szeptemberig tart, de ilyenkor van a legtöbb virág – tájékoztatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont marketing osztályvezetője az MTI-t.

esterhazy-kastelyKiss-Szabó Renáta elmondta, hogy a fertődi Esterházy-kastély rózsakertjét IV. Miklós felesége, gróf Cziráky Margit elképzelései nyomán alakították ki 1908-ban. A kutatások szerint a korabeli kertet 20.000 rózsatő díszítette, 220 méter hosszú lugas rendszerrel elrendezve, középen pavilonnal. A kertben egyúttal kereszt alakot formázó úthálózat futott végig.
Ismertetése szerint az elmúlt évtizedekben az Esterházy-kastélynak, így a hozzá tartozó Angolparknak, és a Rózsakertnek is több gazdája volt. A Rózsakertben 2004-ig a Fertődi Gyümölcsnemesítési Kutatóintézet bogyós gyümölcs-fajtakísérletei zajlottak. A területet beültették egyebek között cseresznye- és diófákkal, közepén pedig egy almasövény húzódott. A kutatóintézet a lugast és pavilont nem újította fel. 2004-ben az Esterházy-kastéllyal együtt ez a terület is állami tulajdonba került, majd elkezdődtek a kerttörténeti kutatások.

A rekonstrukciós munkálatokat követően, 2015-ben visszanyerte eredeti formáját a Rózsakert, amelyben 430-féle rózsafajt, összesen 8700 tőt ültettek el. A kert egyúttal génbank is, ugyanis Márk Gergely rózsanemesítő több mint hatszáz saját nemesítésű rózsafajtájából 400 megtalálható itt, mindenféle színben – tette hozzá az központ osztályvezetője.

Ma kezdődnek a tokaji bornapok

A bor mellett kulturális programok is várják a látogatókat Tokajban, ahol ma kezdődnek meg a vasárnapig tartó bornapok, amelyet a korábbi borfesztiválok még színvonalasabb utódrendezvényeként tartanak meg a hegyaljai városban a tokaji Kulturális és Konferencia Központ szervezésében.

tokaji_bornapokA tokaji önkormányzat szándékai szerint a programsorozat pár éven belül nemzetközileg elismert boros eseménnyé nőheti ki magát.
A város főtere mellett számos más helyen is kóstolhat a közönség: a Tokaj szívében működő borászatokban, valamint a Szerelmi Pincesoron is várják a látogatókat, miként az elmúlt évben átadott Világörökségi Bormúzeumban és a Tokaji Múzeumban is kóstolókkal, borbemutatókkal készülnek.

A Kossuth téri fesztiválszínpadon koncertet ad Palya Bea, Geszti Péter és zenekara, a FolkFusion, Schwartz Dávid és a Soul Session, valamint Balássy Betty és Varga Feri. A programot kézműves kirakodóvásár, gasztronómiai bemutatók és dűlőtúrák színesítik.

A bornapokon adják át a Polgármesterek Borát, amelynek több mint tíz éves hagyománya az összefogást jelképezi. Tokaj-Hegyalja 27 településének vezetője itt veszi át jelképesen azt az üveg száraz és édes fehérbort, amelyet a Grand Tokaj készít és kereskedelmi forgalomba nem kerül, kizárólag reprezentatív célokat szolgál.