Havi archívum - augusztus 2013

Halálra gázoltak egy gyalogost

A helyszínen életét vesztette egy gyalogos, akit egy mikrobusz ütött el péntek hajnalban az 5-ös számú főúton, Kecskemét külterületén – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Virág Edit tájékoztatása szerint eddig tisztázatlan körülmények között történt a baleset, a főút 80. kilométerszelvénye közelében egy Kecskemétről Lajosmizse irányába tartó mikrobusz gázolta el a férfit.
A szóvivő jelezte: a helyszínelés idejére félpályán lezárták az útszakaszt. A forgalom váltakozó irányból, rendőri irányítás mellett halad.

Rekordösszegű zsebpénzt kapnak a német gyerekek

Minden korábbinál több zsebpénzt kapnak a gyerekek Németországban egy kedden bemutatott felmérés szerint.

zsebpénz NémetországA 6 és 13 év közötti korosztály tagjai átlagosan 27,56 euró (8200 forint) zsebpénzt kapnak havonta Németországban, ami minden korábbinál több, és 30 centes emelkedés az egy évvel korábbihoz képest az Egmont Ehapa kiadóvállalat évente elvégzett vizsgálatának 2013-as eredménye szerint. A felmérés alapján minél nagyobb a gyerek, annál több zsebpénzt kap, a 6-9 éves korosztályban fejenként átlagosan 19,47 euró jár, míg a 10-13 évesek körében 34,47 euró.

A német gyerekek “bevétele” nem csak a havi zsebpénzből áll. Szinte minden ünnepen pénzt kapnak ajándékba, születésnapra például átlagosan 61 eurót, karácsonyra pedig 79 eurót. Majdnem minden második – 40 százalék – akkor is kap egy kis pénzt, ha jó jegyet visz haza, és 23 százalékuk akkor is, amikor besegít a háztartási munkába. A pénzt elsősorban édességre, magazinokra, képregényekre, és gyorséttermi enni- és innivalóra költik – mutatta ki a gyerekeknek szóló médiatartalmak – például képregények és okostelefonra fejlesztett alkalmazások – előállítására és forgalmazására szakosodott kiadó.

A német gyerekek médiafogyasztására jellemző, hogy nem könyv nélkül nőnek fel, 81 százalékuk hetente legalább egyszer olvas könyvet. Ezen belül 10 százalék a digitális könyvolvasót használók aránya.
Az internetet a nagyobb gyerekek szinte kivétel nélkül használják, és a kisebbek többsége is internetezik. A 10-13 évesek körében 94 százalék, a 6-9 évesek körében 51 százalék a legalább hetente egyszer internetezők aránya. A korosztály egészét tekintve a relatív többség, 44 százalék főleg e-mailezik. 36 százalékuk leginkább zenét hallgat, 33 százalék pedig társalkodik valamely csevegőprogram révén. A felhasználók 30 százaléka elsősorban az iskolai feladatok megoldásához gyűjt anyagokat, 13 százalék pedig mindenekelőtt oktatási célú programokat, alkalmazásokat használ.

Saját személyi számítógéppel a 6 és 13 éves kor közötti német gyerekek 26 százaléka rendelkezik. Mobiltelefonja vagy okostelefonja 49 százalékuknak van. A 10-13 éves korcsoportban magasabb, 69 százalékos ez az arány, míg a 6-9 éves korcsoportban alacsonyabb, 27 százalék.

Robbanás történt egy III. kerületi társasházban

Robbanás történt a III. kerületben, a Pacsirtamező és Tímár utca sarkán lévő társasházban szerda hajnalban, a lakók mentésére is szükség is volt.

Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-nek elmondta: egy többemeletes épület legfelső szintjén következett be a robbanás, az okát még nem tudják. A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, mentésre is szükség volt. A lakók valószínűleg nem tudnak visszatérni a lakásba – tette hozzá.

Emelkedett az üzemanyagok ára

Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a dízel literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

Az emeléssel a benzin átlagára 422-423 forintra, a gázolajé pedig 425-426 forintra nőtt.
Legutóbb július 31-én volt árváltozás, akkor csökkentette bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt.
A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei jegyzések alapján az árról.
A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a kutak árai között.

Eddig 18 ezren látták a szegedi ősember-kiállítást

Eddig mintegy 18 ezren látták a szegedi Móra-múzeum Egyszer volt… az ősember című kiállítását, a tárlat az érdeklődésnek köszönhetően az eredetileg tervezett nyár végi időpont helyett csak október 25-én zár.

szeged-osemberSzáz négyzetméteres őskőkori barlangfolyosóval, Frédi és Béni autójával, valamint megtapintható állatcsontokkal is találkozhatnak a látogatók a Móra-múzeum májusban nyílt ősember-kiállításán. A tárlat interaktív eszközök segítségével mutatja be az ősember életét, környezetét és mindennapjait: a látogatók állatbőrbe bújva vadászhatnak, mamutos sátorban pihenhetnek, valamint egy barlangi feltáráson is részt vehetnek – közölte Medgyesi Konstantin, a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-vel.

Megnyitása óta komoly siker övezi a kiállítást: a tanév utolsó heteiben egymást érték az iskolás csoportok, amelyek nehezen akartak útnak indulni a tárlat felfedezése után, annyira megragadták őket a különleges, interaktív eszközök. A kiállítás iránt a nyári szünetben is folyamatos az érdeklődés: nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is örömmel vetik bele magukat az őskőkori világ rejtelmeibe – mondta a muzeológus.

A nagy sikerre való tekintettel a Móra-múzeum úgy döntött, október 25-ig meghosszabbítja a kiállítást, hogy minél többen részesei lehessenek az ősemberek titokzatos világának. Emellett minden csütörtökön 18 órakor tartanak ingyenes tárlatvezetéseket a kiállításon a múzeum munkatársai.

24 tonna kőolajszármazékot semmisítettek meg Ferihegyen

ferihegy

Tűzoltók oltják a lángokat kőolajszármazékok megsemmisítése során a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2013. augusztus 2-án kora hajnalban. A hatóságok által lefoglalt mintegy 24 tonnányi, különböző fajtájú és eredetű, veszélyes, éghető üzemanyag és olaj kötelező megsemmisítését a repülőtéri tűzoltók úgynevezett hőterhelési gyakorlatával összekötve valósították meg.
MTI Fotó: Lakatos Péter