Havi archívum - augusztus 2013

Gyermeklélek – érintés

Előző írásom témája a testvérek közötti féltékenység volt. Már akkor kitértem arra, milyen fontos a gyerekeinkkel töltött minőségi idő, amiből persze a gyerekeknek sosem elég, de a szülők idejének sajnos van határa, ha csak a munkahelyi feladatokra és a házimunkára gondolok. Júliusban azt ajánlottam, hogy töltsünk külön-külön is némi időt gyermekeinkkel (természetesen ez csak azokra a szülőkre igaz, akik több gyermeket nevelnek). Most az érintés fontosságáról szeretnék írni, újra saját kis családunkra hivatkozva.

Írta: Adél

gyermeklelekKét gyermekünk természete nagyon-nagyon különböző, amit néha nem egyszerű összeegyeztetni, de ez mindenképpen szép feladat, „édes teher” nekünk. A kisebbik, aki most 8 éves, világ életében igényelte az összebújást, simogatást, esti közös beszélgetést. Amennyire elvárja ezt, annyi szeretetet ad ő maga is nekünk, egy igazi kis szeretetbomba. Két évvel idősebb bátyja viszont már kétéves korában erősen meghúzta az én-határokat: nem volt hajlandó bárkitől puszit elfogadni és bárkinek adni. („Adj egy puszit a nagynéninek!”- ugye minden kisgyerekes szülőnek ismerős a szituáció?) Öntudatosan csak azzal került közelebbi, „puszilkodós” kapcsolatba, amikor úgy érezte, szívesen teszi azt és nem azért, mert mások elvárják. Tőlünk, a szüleitől sem fogadta/ fogadja el bármikor az összebújást. Ez néha rosszul esik nekünk, de mindig elfogadjuk a döntését és nem erőltetjük.

A gyerekek igényeit figyelembe véve közeledünk hozzájuk. Így jutottunk el addig, hogy ma már a gyerekeink kérik egyre gyakrabban hol azt, hogy a talpukat masszírozgassam, hol az arcukat cirógassam vagy éppen a hátukat simogassam. Sajnos még egyik masszázsfajtát sem tanultam meg, de szívesen elmennék a közeljövőben egy tanfolyamra. A masszázs azon kívül, hogy segít a gyerekekkel való jó kapcsolat fenntartásában, az egészségmegőrzésben is fontos szerepet játszik. A gyermek thai masszázs, Korokán masszázs, talpmasszázs mind olyan masszázsfajták, amiket a gyerekek nagyon szoktak élvezni.

A masszázsok mellett szívesen ajánlom mindenkinek a baba-mama jógát, ahol a sok-sok szeretetteljes érintésen kívül az anyuka is foglalkozhat magával, ami nem csak az alakjára hanem a kisbabás időszakban előforduló depresszióra is jó hatással van.

Végül álljon itt egy mókás feladat, ami a testi érintésen alapul és egész családot megnevetteti:
Mindenki lefekszik körben a földre úgy, hogy az egyik családtag feje a másik hasán pihen. Az első kezdi a játékot: háromszor erősen azt mondja: „ha”. A következő gyorsan megismétli: „ha, ha, ha”, utána a harmadik, és így megy körben, egymás után. A fejek úgy ugrálnak egymás hasán, hogy nem telik bele sok idő, és a „ha, ha, ha” igazi hahotává változik. (Részlet Alla Swirinskaya Energiatitkok című könyvéből)

A Debreceni Református Kollégiumban lesz a IV. nemzeti tanévnyitó

A IV. nemzeti tanévnyitót az ország leghosszabb ideje folyamatosan működő oktatási intézményében, a 475 éve fennálló Debreceni Református Kollégiumban tartják szeptember 1-jén – ismertette Fekete Károly, a kollégium igazgató tanácsának elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.

debreceni-reformatus-kollegiumNemcsak az intézmény múltja, hanem a jelene is hozzájárult ahhoz, hogy otthont adhasson a nemzeti tanévnyitónak: a Református Kollégiumban és a hozzá kapcsolódó általános és középiskolákban, felsőoktatási intézményekben ma is több ezren tanulnak – tette hozzá Fekete Károly.
A tanévet vasárnap Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitja meg, beszédet mond Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Fekete Károly, a Debreceni Hittudományi Egyetem rektora. A tanévnyitót a Duna Televízió élőben közvetíti – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Bene Edit, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője elmondta: a tanévnyitóhoz kapcsolódóan a debreceni Déri téren tartják meg a Diákcsemege fesztivált, amelyen külön standokon mutatkoznak be az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárságai. A helyszíni játékokban részt vevő diákok sorsoláson vesznek részt, a fődíjat, a 100 ezer forint értékű osztálykirándulást Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adja át.
Korponai Tibor, a fesztivál programjait szervező debreceni Főnix Kft. kulturális menedzsere szerint a programokat úgy szervezték, hogy az “színes, változatos és értékes” legyen.

A nap a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola diákjainak koncertjével indul. Ezután egyebek mellett lesz vásári bábjáték és abszurd népmese, tánc, rocksuli és katonazenekari alaki bemutató, fellépnek a debreceni ifjúsági tehetségkutató döntősei. A standok is változatos programokat kínálnak az irodalmi saroktól a nemzetiség ételek kóstolójáig. Debreceni egyetemisták érdekes kísérletekre, kémiai bemutatókra hívják a diákokat. A kismamák, a fogyatékkal élők, a megváltozott munkaképességűek vagy a nagycsaládosok pedig a szociális ügyekkel kapcsolatos kérdéseikre kaphatnak választ a helyszínen.

Lecsófőzőversenyt és parasztolimpiát rendeznek Gyömrőn

A régmúlt mesterségei, játékai és vetélkedői elevenednek meg szombaton a gyömrői Tőzeges tó partján, ahol lecsófőzőversennyel egybekötött hagyományőrző fesztiválra várják az érdeklődőket.

lecsoA Gyömrői Kulturális és Turisztikai Egyesület negyedik alkalommal szervezi meg a fesztivált, amelyre tavaly ötezernél is többen látogattak el, és remélhetőleg most túlszárnyalják ezt a számot – mondta Nagy Zsuzsanna, az egyesület alelnöke.
Az ország számos pontjáról jelezték részvételüket a régi mesterségeket művelők, köztük fafaragók, kosárfonók, fazekasok. A mesterségbemutatóval egybekötött kirakodóvásár közepette megelevenednek a régmúlt játékai, például íjászkodásra, vásári komédiára invitálják a vendégeket, akiket gólyalábasok és óriásbábosok is szórakoztatnak majd – mondta a szervező.

Nagyrészt a szántóvetők munkájából „kölcsönzik” az úgynevezett parasztolimpia versenyszámainak elemeit. A farönkhasogatástól és a kukoricamorzsolástól a borlopózáson és szalmabála-cipelésen át a gumicsizma-hajításig és csirkefogásig többféle szórakoztató versenyen próbálhatják ki magukat a jelenlévők. Férfiak a feleségükkel megterhelt talicskával futhatnak időre a célig, miközben ötvenféle lecsó illata lengi majd be a környéket.

A hagyományos lecsófőzőversenyre eddig körülbelül hatvan három-ötfős csapat nevezett. A közkedvelt nyári ételt egyebek mellett tejfölös, boros, galuskás, padlizsános, ananászos, cukkinis változatban is készítik majd, a legfinomabb lecsókat zsűri értékeli.
A fesztivál a Kárpát-medencei táncokat bemutató helyi és környékbeli együttesek fellépésével, illetve utcabállal zárul.

Több mint egymilliárdos fejlesztés a veszprémi állatkertben

Több mint egymilliárd forintos fejlesztés kezdődhet a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban európai uniós és hazai forrásokból – jelentette be Navracsics Tibor csütörtökön a vadasparkban.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: a veszprémi állatkert vezetése az elmúlt hat év alatt mintegy 600 millió forintos fejlesztést hajtott végre, ebből mindössze 210 millió volt az EU támogatása, a többi forrást maga teremtette elő. A fejlesztéseknek köszönhetően az állatkert teljesen megújult, az állatokat korszerű körülmények között tartják és impozáns környezetben látogathatják őket az érdeklődők.
Az 1,2 milliárd forintos, a jövő év elején induló fejlesztés során többek között elefántpark, madárröpde, orrszarvúház, és pingvineknek, fókáknak is otthont adó vizes élőhely épül.

Különleges falfestést kap egy óbudai panelház

Különleges falfestést kap egy óbudai panelház

Rabecz László és Mihály László, az Atifull Bt. hőszigetelő szakmunkásai (balról) a külső hőszigetelés és homlokzat felújítása után egy stilizált evezős figurát festenek fel a III. kerületi Lajos utca 105. számú panelház homlokzatára 2013. augusztus 22-én. A jobboldali homlokzaton egy már elkészült kerékpáros figura látható.
MTI Fotó: Kovács Attila

Rakétamúzeum nyílik Ukrajnában

Egy tíz méter magas ballisztikus rakétát állítottak fel csütörtökön a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk központjában. A szovjet rakéta az első darabja annak a Rakétapark névre keresztelt múzeumnak, amelyet várhatóan október végén nyitnak meg a látogatók előtt.

ukraine_rocketA 8K11 típusú rakétát – amelynek gyártását az ötvenes évek elején kezdték meg – két daru segítségével négy óra alatt állították fel.
“A múzeum fő célja megismertetni a látogatókat azzal a hatalmas tudományos erőforrással, amellyel a város rendelkezik, és bemutatni a legjobb technikai eszközöket, amelyek kifejlesztésén tudósaink dolgoztak” – fejtette ki Jevhen Udod, a dnyipropetrovszki megyei tanács elnöke.
A közeljövőben két újabb rakétával bővül a parkmúzeum: egy 8K99-es hordozhatórakéta-modellel és egy Ciklon-3-as hordozórakétával. Ez utóbbi különféle célú űreszközök kis- és közepes távolságú Föld-körüli pályára állítására alkalmas. A világ legmegbízhatóbb hordozórakétáinak egyike: a statisztikák szerint a hetvenes években kifejlesztett Ciklon-3-as rakéták indításának több mint 95 százaléka volt eddig sikeres.

A rövidebb munkaidő árthat az egészségnek

A rövidebb munkaidő árthat az egészségnek és még a belső feszültségszintet is emelheti – állítják dél-koreai kutatók a The Daily Telegraph című brit lap jelentése szerint.

munkaidőA szöuli Korea Egyetem tanulmánya szerint a kurtább munkahét gyakran azzal jár, hogy ugyanazokat a feladatokat rövidebb idő alatt kell elvégezni, a több szabadidő ugyanakkor – főleg a nők esetében – azt eredményezi, hogy több időt fordítanak házimunkára és gyereknevelésre. A tanulmány 1998 és 2008 közötti véleményfelmérésen alapul, a megkérdezettek városban élő családok voltak.
Dél-Koreában 2004-ben tértek át a szabadszombatos munkahétre 44-ről 40-re csökkentve a heti munkaórák számát. A cél az életszínvonal emelése, az ország szabadidős programokkal szolgáló szektorának élénkítése, a túl hosszú munkaidő miatti alacsony termelékenység és a sok üzemi baleset száműzése volt.
A mostani tanulmány készítői úgy találták, hogy az állásban is dolgozó családanyák általában jobban örültek és örülnek a munkaidőreformnak, mint a férfiak. Ugyanakkor hiába több a dolgozók szabadideje, ez nemigen jár nagyobb munkahelyi és magánéleti elégedettséggel, mert a mérleg másik serpenyőjét tekintve nőtt a megkövetelt munkaintenzitás, több vállalat pedig kurtított az éves szabadságon, így ellensúlyozva a szabad szombatok miatti munkakiesést.

Százötféle étel készül egyetlen fej káposztából

Százötféle ételt próbálnak készíteni egyetlen fej káposztából Nagy-Britanniában, ami világcsúcs lenne. A káposzta bő fél méter átmérőjű – adta hírül a The Daily Mirror című brit lap.

kaposztaTermesztője, egy newarki gazda kifejezetten a rekordkísérlet kedvéért nevelgette külön gonddal a zöldséget. Maga a főzés Stephanie Moon brit tévés szakácsnő vezérlete alatt folyik majd, de nem ő lesz az egyetlen szakács, hanem egész csapatnyi segédkezik a “káposzta-hadműveletben”.
A nagy főzés szeptember 13-án lesz Yorkshire-ben, a Harrogate-i Őszi Virágkiállításon.

Tűzijáték 2013 Budapest – Nézze újra!

Nézze újra a 2013 augusztus 20-i tűzijátékot a Margit hídról.

Play Youtube VideoTűzijáték 2013 Budapest


Lövöldözés Németországban, három halott

Lelőtt két embert, ötöt súlyosan megsebesített, majd végzett magával egy férfi kedd este Németországban a Baden-Württemberg tartományban fekvő Dossenheim településen.

A vérfürdő a helyi sporttelep vendéglőjének emeleti különtermében történt, ahol lakógyűlést tartottak. A megbeszélésen a rendőrség közlése szerint “nézeteltérések támadtak”, és a gyűlés egyik résztvevőjét kitessékelték a helyiségből. A férfi egy pisztollyal jött vissza, lövöldözni kezdett, majd lement a földszinti étterembe és főbe lőtte magát.
Az egyik sebesült állapota annyira súlyos, hogy mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. A vérfürdő szemtanúit pszichológusok próbálják nyugtatni, egyelőre nincsenek kihallgatható állapotban – közölte a rendőrség késő este.
A lövöldözés időpontjában a vendéglő nyitott részében nagyjából húszan voltak a SWR regionális közszolgálati televízió beszámolója szerint.
Dossenheim 13 ezer lakosú kisváros, Heidelberg térségében fekszik.