Havi archívum - május 2013

Elsőként hoztak létre robotlegyet amerikai kutatók

Két centiméter hosszú és mindössze 0,08 gramm tömegű robotlegyet hoztak létre a Harvard Egyetem kutatói – írta a Science című amerikai tudományos folyóirat.

robotlegy-harvardKevin Ma és csapatának találmánya egészen új rálátást nyújthat a rovarok repülésének működésére. A házilégyre hajazó műrovar két szárnyával másodpercenként 120-at ver, valódi párja ennél tízzel több szárnycsapásra képes. A robotlégy szárnyai 110 fokban nyithatóak, míg az igaziéi akár 120-150 fokig is széttárhatók. A műlégy képes alapvető manőverek végrehajtására, valamint akár egy helyben is tud lebegni a levegőben.

A dolognak egyetlen szépséghibája van, hogy a 19 milliwattos teljesítményt jelenleg csak hálózati áramforrásról tudják biztosítani a kutatók, de tervezik az elemmel ellátott robotlégy létrehozását is.

Az aprócska műrovar már eddig is rengeteg kihívás elég állította fejlesztőit, mivel csak különleges anyagok képesek a szükséges teljesítményt nyújtani a fellépő terhelés mellett. Így a kutatók például olyan anyagból hozták létre az icipici szárnymozgató izmokat, amelyek piezoelektromos tulajdonságokkal bírnak, azaz elektromos feszültség hatására megváltoztatják az alakjukat.

A légy az egyik legügyesebb levegőakrobata: villámgyorsan képes elkerülni a veszélyt, sőt, képes egy szélben mozgó virágon landolni. Ezért nemcsak megfigyelés szempontjából érdekes, de jó alap a miniatűr, repülő robotok létrehozásához is – vélik a kutatók.

Play Youtube VideoRobotlégy


Átadták a királyréti erdei vasút új napelemes motorvonatát

Árammal és napelemmel működő motorvonatot helyeznek üzembe Királyrét és Kismaros között szombaton, a Királyréti Erdei Vasút 120. születésnapján a királyréti végállomáson – tájékoztatta az MTI-t az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője.

Átadták a királyréti erdei vasút új motorvonatátLengyel László Zoltán az új jármű bemutatáskor elmondta: a magyar mérnökök által kifejlesztett és Magyarországon gyártott prototípus mérföldkő lehet a kisvasutazásban, mert az eddig is környezetbarát tömegközlekedésnek számító erdei vasutazás ezzel a motorkocsival zéró helyi szennyezőanyag-kibocsátóvá válik.
A fejlesztés célja egy olyan motorkocsi kialakítása volt, amely természetvédelmi területen a lehető legkevesebb energiával és a lehető legkisebb környezeti terheléssel üzemeltethető. A megoldást egy olyan aszinkronmotor-meghajtású jármű jelentette, amelynél a szükséges hajtóenergiát – a külső hálózatról is tölthető akkumulátorokon kívül – a tetőre szerelt nagyméretű, korszerű napelemek biztosítják, de a hegyi pályán közlekedő kisvonat a működése során visszatáplálja a rendszerbe a lejtmenetkor fékezéssel keletkezett energiát, valamint az elfogyasztott energia egy részét is, ezzel fedezve a jármű napi villamosenergia-szükségletét, még borongós időben is.

A teljesen hangtalanul közlekedő, mintegy harminc utas szállítására alkalmas motorvonat megjelenésében is különleges: a szerelvény teljesen nyitott, amivel páratlan „körpanorámát” nyújt az utazóknak. A maximum 25 kilométer per óra sebességgel haladó kisvasút vezetője is újdonsággal találkozik, mert nincs előtte se kormány, se hagyományos sebességváltó, hanem egy hordozható érintőképernyős monitor segítségével tudja vezérelni a kocsit.

Az alacsonypadlós megoldásnak és a kiszerelhető üléssornak köszönhetően a mozgáskorlátozottak, kerekesszékes utasok számára is elérhető az erdei jármű.

A szombati Kisvasút Napján az új napelemes motorvonat mellett felvonulnak a jelent képviselő MK48-as dieselmozdonyok, a Tóbi motorvonat és a múltat idéző Morgó gőzös is a börzsönyi Királyréten.

Microsoft IllumiRoom – interaktív Xbox élmény

A Microsoft IllumiRoom olyan élményfokozó kiegészítő az Xbox-hoz, mely kiterjeszti a teret a TV képernyője körül, kihasználva a szobánk falait és elemeit egyaránt.

microsoft-illumiroom-for-xboxEgy erre a célra továbbfejlesztett projektor, optikailag letapogatja a szobát, érzékeli a TV képernyőjét, a projektortól mért távolságokat a falakig, padlóig, sőt, még a bútorok körvonalait is és ennek megfelelően vetíti ki a képet a szobánkba, a TV képernyő folytatásaként. Ezért nem kell kell átrendezni a szobát, nem kell egy nagy üres falat felszabadítani a projektornak, sőt, így teljesebb az élmény, mivel a tárgyak, melyek különböző távolságokban fekszenek, mind vászonként szolgálnak és 3D élményt biztosít, miközben szemünk a TV képernyőjére szegeződik, körülöttünk megmozdul a szoba.

Play Youtube VideoMicrosoft IllumiRoom


A Golden Gate híd

A Golden Gate híd (magyarul Aranykapu) az Amerikai Egyesült Államok második leghosszabb függőhídja, amely a Csendes-óceánt és a San Franciscó-i öblöt elválasztó szorost íveli át.

Golden Gate BridgeA San Francisco-félsziget északi csúcsán elterülő San Franciscót köti össze Marin megyével. A Golden Gate híd építését 1933. január 5-én kezdték el, és 1937. május 27-én adták át a gyalogos forgalomnak, ezt követően 27 évig, a New York-i Verrazano-Narrows híd elkészültéig; a világ leghosszabb függőhídja volt.
A híd azóta San Francisco szimbóluma lett. Az Amerikai Építészek Intézete 1999-ben listát állított össze az USA legnépszerűbb építményeiről, a Golden Gate híd az 5. helyen szerepelt. A hatsávos út mellett a hídon gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni. A híd alatt nagy a hajóforgalom.

Előzmények

A híd megépítése előtt hajón, csónakon lehetett átkelni a San Franciscó-i öblön, a rendszeres komphajójáratok az 1840-es években indultak meg. Az átkelés 20-25 percet vett igénybe. San Francisco volt a legnagyobb amerikai város, amelynek ellátását kizárólag komphajók biztosították. Mivel a városnak nem volt állandó összeköttetése az öböl más helységeivel, lassabban fejlődött. A szakemberek egy része azt állította, hogy lehetetlen hidat építeni a 2042 méter hosszú tengerszoros felett, ahol a rendkívül erős dagálykor örvénylik a tengervíz és a szoros közepén 150 m mélységet is eléri. A gyakori viharos szelek és a köd meghiúsítaná az építkezést. A híd építésének ötlete már régen felmerült. 1916-ban James Wilkins egykori mérnökhallgató javasolta a San Francisco Bulletin-ben egy híd megépítését. A város mérnöki testülete 100 millió dollárra becsülte a építés költségeit és kérdést intézett a hídépítő mérnökökhöz, hogy vajon olcsóbban is kivitelezhető lenne-e a híd. Joseph Strauss rendkívül ambiciózus, de fellegekben járó mérnök és költő válaszolt egyedül. Diplomamunkája egy 89 km hosszú, a Bering-szoroson átívelő vasúti híd terve volt. Strauss mintegy 400 szárazföldi felvonóhidat épített már, de a szóban forgó tervhez hasonló monumentális építményt még nem valósított meg soha. A tervrajzon két masszív konzolt gondolt el a tengerszoros két partjára, melyeket középen egy felfüggesztett szegmens köt össze. Strauss azt állította, hogy 17 millió dollárból meg tudja építeni a hidat. A legkézenfekvőbbnek tűnt egy függőhíd típusú építmény, amelynek megvalósítását segítenék a kohászat legújabb előrelépései.

Strauss több mint tíz évig kilincselt pénzügyi támogatásért Észak-Kaliforniában. Nagy ellenállásba ütközött, sőt bírósági perrel is fenyegették. Az USA Hadügyminisztériuma attól tartott, hogy a híd esetleges szabotázsa akadályozza a hadihajókat a kikötők elérésében. A szakszervezetek garanciákat kértek, hogy a helyi munkásokat fogják előnyben részesíteni. A Southern Pacific Railroad vasúttársaság, Kalifornia egyik legnagyobb üzleti vállalkozása ellenezte a híd építését, mivel konkurenciát jelentett volna komphajó flottájának. Pert indított a projekt ellen, de ezzel azt váltotta ki, hogy tömegesen bojkottálták a komphajókat. Az autóipar ellenben támogatta a híd tervét.

Golden-Gate-Bridge-meretek

Tervezés

Strauss lett a tervezésért és építésért felelős főmérnök. Mivel alig értett a kábel függőhidakhoz, szakértőket rendeltek mellé. Irving Morrow, viszonylag ismeretlen építész tervezte a hídtornyokat, a világítási rendszert, az Art déco elemeket (híd lámpák, hídkorlát, gyalogjárdák). A hídszerkezet színét (nemzetközi narancsszín) Morrow választotta a szokásos szürke és ezüst helyett, mert illett a tájhoz és ködben is jobban látható a híd.

Charles Alton Ellis rangidős mérnök volt a projekt fő felelőse, és állandó kapcsolatban állt Leon Moisseiff híres hídtervezővel. Moisseiff munkája volt a hídszerkezet alapterve, amelyben saját „kilengési elméletét” is alkalmazta. Bár a Golden Gate híd tervezése jól sikerült, a Moisseiff által tervezett első Tacoma Narrows híd (Tacoma Narrows hidak) leszakadt befejezése után egy erős szélviharban a rezonancia miatt.

Ellis tulajdonképpen nem rendelkezett mérnöki képesítéssel. Görög-matematika szakos egyetemi tanár volt és a szerkezettervezés szakértője. A Golden Gate híd tervezését nagyrészt ő végezte, de alig kapott elismerést életében. Strauss 1931 novemberében állítólag azért bocsátotta el, mert túl sokba kerültek a Moisseiff-fel váltott táviratok. Ellis, aki a híd megszállottja volt, és a nagy gazdasági világválság miatt nem talált munkát, tovább dolgozott fizetés nélkül 9 hónapon át heti 70 órában, és kézzel végzett számításai végül tíz kötetet töltöttek meg.
Strauss csak saját előmenetelét tartotta fontosnak és azt, hogy neve fennmaradjon az utókor számára. Kollegáinak munkáját sem anyagilag, sem erkölcsileg nem értékelte. Sikerült elhitetnie, hogy ő dolgozott legtöbbet a projekten. Csak jóval később ismerték el a többi mérnök munkáját. A Golden Gate Bridge and Highway District jelentést tett közzé 2007-ben az elmúlt 70 év felügyeleti gondnokságáról, amelyben a híd tervezését, hivatalosan is nagyrészt Ellisnek tulajdonította.

Finanszírozás

Kalifornia állam törvényhozó testülete 1929-ben hivatalosan megbízta a Golden Gate Bridge and Highway District korlátolt felelősségű társaságot a Golden Gate híd tervezésével, finanszírozásával és kivitelezésével. A New York-i tőzsde összeomlása után lehetetlen volt pénzt szerezni, így a társaság kötvénykibocsátásra törekedett. 1930 novemberében a híd építésében érdekelt megyék megszavazták a kötvények kibocsátását, de két év eltelte után sem sikerült eladni az összes kötvényt. 1932-ben a Bank of America, San Francisco alapítója, Amadeo Giannini a bank nevében megvásárolta a kötvényeket, hogy elősegítse a helyi gazdaság fejlődését.

Építés

Az építkezés 1933. január 5-én kezdődött. Strauss, a projekt vezetője naponta ellenőrizte a munkálatokat. A déli hídfő alapozásánál egy téglát helyezett el, amely egykori alma materéből, a Cincinnati Egyetem egyik lebontott épületéből származott. Strauss mozgatható védőhálót szereltetett fel az építkezés alá, ami akkoriban újdonságnak számított.

A híd egy feszített vázas szerkezetű függőhíd, melynek két hatalmas acélkonzolja között 1280 méter víz húzódik. A két óriási torony között feszülő híd két fő kábele amellett hogy megtartja a hídpályát, a nyomást és a feszítőerőt a tornyokon át a híd két végén lévő horgonyokhoz továbbítja.

Elkészülte után igen sikeres vállalkozásnak bizonyult: 1971-re megtérült az építkezés 75 millió dolláros költsége, pedig csak a dél felé, a San Franciscóba tartó utasok fizetnek rajta díjat. Az elmúlt hét évtizedben számtalan földrengést is kiállt, köztük az 1989-es, megsemmisítő erejű, 7,1-es fokozatú rengést. Fennállása óta csak háromszor kellett lezárni – erős szél miatt.

A híd – átadása idején a világ legmagasabb függőhídja – az öngyilkosok kedvelt helye lett: eddig körülbelül 1200-an ugrottak át a híd gyalogos járdájának korlátján, és zuhantak a mélybe. A híd közlekedési és biztonsági hatósága kétmillió dolláros pályázatot írt ki a védőkorlát tanulmányára, amelyet négy pályázó készített el 2006 augusztusára. A hatóság ezek közül választja majd ki a nyertes elképzelést annak érdekében, hogy lezárhassák a mindeddig megoldhatatlannak tűnő problémát. Az öngyilkosok elriasztására már több terv is született az utóbbi évtizedekben, azonban eddig egyik sem valósult meg.

Gyors ütemben terjeszkedik a Mlinar

Az első üzletük március 19-én nyílt Budapesten a Váci utcával párhuzamos Petőfi Sándor utca 10. szám alatt, a mai napon pedig az V. kerületben a Károly körút 4. szám alatt az Astoriánál nyílik a legújabb üzletük.

Mlinar nyitási ajánlatA Mlinar pékség a barátságos kiszolgáláson felül, minden alkalom kapcsán gondol a vásárlóira, legyen az reggeli, ebéd vagy akár piknikezés, minden esetben nagyszerű ajánlatokkal látják el a közönséget. A mai nap egy különleges alkalom és visszautasíthatatlan nyitási ajánlattal kedveskedik vásárlóinak a horvát pékség.
Ezzel a meglepetéseknek még nincs vége, mert hamarosan nyílik a következő üzletük a Mlinar CaffeCorvin negyedben, a Futó utca és a Corvin sétány találkozásánál.

Nyitvatartás:

“Astoria”
1053 Budapest, Károly krt. 4.

Hétfő – Péntek / Monday – Friday: 6:30 – 21:00
Szombat / Saturday: 7:30 – 15:00
Vasárnap / Sunday: 8:00 – 13:00

“Petőfi”
1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 10.

Hétfő – Péntek / Monday – Friday: 6:30 – 21:00
Szombat / Saturday: 7:30 – 15:00
Vasárnap / Sunday: Zárva – Closed

 


Nagyobb térképre váltás