Havi archívum - május 2013

Világszínvonalú eszközök a pécsi újszülöttellátásban

Világszínvonalú ellátást nyújthatnak az újszülöttek pécsi intenzív centrumában azoknak az orvosi berendezéseknek köszönhetően, amelyek beszerzéséről a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a szállító cégek képviselői pénteken írtak alá szerződést a baranyai megyeszékhelyen.

csecsemögondozasAz egyetem gyermek-, valamint szülészeti klinikája 133 új eszközzel, köztük inkubátorokkal, lélegeztetőgépekkel, infúziós pumpákkal, s egyebek mellett ultrahangkészülékekkel gazdagodik.     A pécsi egészségügy modernizálását célzó Janus Pannonius-program keretében megvalósuló és európai uniós támogatást élvező fejlesztésre ez év őszéig 467 millió forintot költenek.     Ertl Tibor, a projekt szakmai vezetője a szerződéskötésről a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a beruházás olyan adatrögzítést és terápiát tesz lehetővé, amely jelentősen növeli a koraszülöttek életben maradásának, a náluk fellépő szövődmények korai felismerésének és eredményes kezelésének esélyét.     Utalt rá: Magyarországon a csecsemőhalandóság 2011-ben 4,9, a Dél-Dunántúlon 4,5, Baranyában 4 ezrelék volt. Az országban évente mintegy 1200 gyermek születik másfél kilogrammnál kisebb súllyal, közülük mintegy százan kerülnek a PTE két telephelyen működő újszülött intenzív centrumába.

A csecsemők 80-90 százaléka életben marad, harmaduknál azonban szövődmények lépnek fel. Az a törekvésünk, hogy ezt a jó életminőség érdekében minimálisra csökkentsük – mondta.     Zeller Gyula, a PTE rektorhelyettese azt hangoztatta, hogy a mintegy félmilliárd forint értékű eszközbeszerzés nagy előrelépést jelent a pécsi újszülöttellátásban, és méltó infrastruktúrát biztosítanak az e területen dolgozó magasan képzett, felkészült egészségügyi dolgozóknak.

Decsi Tamás, a PTE klinikai központjának főigazgatója arról szólt az új, modern berendezéseknek köszönhetően a pécsi újszülött intenzív centrum semmiben sem különbözik majd Európa, vagy a világ hasonló, magas szinten működő centrumaitól.

A magyar katolikusok is csatlakoznak a világméretű vasárnapi szentségimádáshoz

A Magyar Katolikus Egyház minden egyházmegyéje csatlakozik a világméretű vasárnapi szentségimádáshoz, amelyet úrnapjára hirdetett meg Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő a római Szent Péter-bazilikában vezeti a szertartást, ezzel egy időben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában tart ugyanilyen szándékkal liturgiát – közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.

szentpeterbazilikaEmlékeztetett arra: a hit évének jegyében született kezdeményezést az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa jelentette be kedden, ennek megfelelően Rómában vasárnap délután öt és hat óra között tartják a szertartást, világszerte pedig minden székesegyházban és templomban ehhez igazítják az időpontot. Így a Cook-szigeteken, Rarotongán hajnali három órakor, az Egyesült Államokban, New Orleansban délelőtt tíz órakor, Hanoiban, Vietnam fővárosában éjszaka tizenegy órakor, Új-Zélandon pedig már hétfőn, hajnali három órakor tartják majd a szentségimádást – tette hozzá a sajtóreferens.     Tóth János Csaba megjegyezte: szentségimádáskor a hívek az oltáriszentségben, az átváltoztatott bor és kenyér színében jelen lévő Jézus Krisztus iránti tiszteletüket fejezik ki.

Utalt Ferenc pápa szavaira, aki “két szándékra kéri az egyetemes egyház imáját a szent óra alatt”. Egyrészt azért, hogy Jézus Krisztus hűséges hirdetését az egyház “mint az irgalom hordozója adja tovább, növekedve a szeretetben, s így választ tudjon adni a fájdalomra és a szenvedésre, visszaadva az örömöt és a derűt”. Másrészt a szenvedőkért, azaz “mindazokért, akik szerte a világon rabszolgaságban szenvednek; a háborúk, az emberkereskedelem, a kábítószer-kereskedelem áldozataiért. A gyermekekért és nőkért, akik bármilyen erőszaktól szenvednek. (…) És mindazokért, akik egzisztenciális veszélyben vannak: a munkanélküliekért, idősekért, elvándorlókért, hajléktalanokért, foglyokért és minden, a társadalom peremére szorult emberért. Azért, hogy az Egyház imája és tevékeny közelsége vigasztalja őket, erősítse reményüket, és bátorítsa őket az emberi méltóság védelmében.”     

XVI. Benedek pápa a II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából, 2012. október 11-i kezdettel hirdette meg a hit évét. Az új evangelizáció szellemében rendezett tematikus év a nyugalmazott pápa szándékának megfelelően a idén november 24-én fejeződik be. Magyarországon az egyházmegyék saját szervezésű programokkal kapcsolódtak a hit évéhez – tette hozzá a sajtóreferens.

Erdő Péter a XVI. Benedek pápa által Rómában összehívott püspöki szinóduson képviselte a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát és az egész Magyar Katolikus Egyházat, amikor részt vett a hit évének megnyitó szentmiséjén is a Szent Péter-bazilika előtti téren, tavaly október 11-én.

Negyedmilliárdos gyertyagyár-fejlesztés Sopronban

Mintegy negyedmilliárd forintból fejleszti a városban működő gyárát a GALA Kerzen Hungaria Kft. – derül ki a soproni közgyűlés által csütörtökön jóváhagyott előterjesztések egyikéből.

hands and candleA városrész-szabályozási terv módosítása szerint a cég öntött gyertyákat készítő üzemet létesítene telephelyén, az 1900 négyzetméteres csarnokban körülbelül hetven új álláshelyet hozva létre. A tervek szerint az idén novemberben befejeződő fejlesztés eredményeként évi ötmillió euróval növekszik a társaság árbevétele.
Az előterjesztés emlékeztet arra is: a cég Sopronban “nemzetközi értelemben is jelentős ipari üzemet működtet”, amelyet korábban is több alkalommal fejlesztett, és a jövőben is jelentős beruházásokat kíván itt végrehajtani.
A GALA Kerzen Kft. honlapján az olvasható: a társaság 1997-ben Sopronban kezdte meg működését. Fő profilja a temetői- és teamécses, valamint kézi öntésű rusztikus gyertyák gyártása. Emellett klasszikus hengergyertyák, golyógyertyák, asztali és dinnergyertyák, illatgyertyák, tortagyertyák, gyertyatartók és kiegészítő kellékek előállítása.

Elhelyezték az új Albert Stadion első alappillérét

Látványos pillanatához érkezett az új Albert Stadion építése: csütörtökön a sajtó nyilvánossága előtt helyezték el a leendő vendégtribün első vasbeton pillérét. Az ünnepélyes eseményen részt vettek a Ferencváros elnökségének tagjai, egykori kiváló játékosai, valamint vezetői is.

albert-stadion-2013-01“Abban az örömben lehet részünk, hogy a stadionunk a mai nappal kilépett a földből, és elhelyeztük az első pillérét” – fogalmazott a sajtóbejáráson Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, majd kiemelte, hogy az Albert Stadiont magyar mérnökök tervezték, magyar cég építi, magyar alapanyagokat építenek bele, és erre véleménye szerint nem csak a fradisták lesznek büszkék.

“Minden magyar ember, aki elmegy mellette, azt mondhatja, hogy Európa egyik legmodernebb stadionját építjük” – jelentette ki. Az elnök elmondta, hogy információi szerint az építkezés összességében két hét előnyben van a tervezetthez képest.

Pintér Lajos, az építő Market Zrt. projektvezetője ezt azzal egészítette ki, hogy leginkább az új fejépület alapozásával és a földmunkával haladnak a vártnál jobban, míg a vasbeton szerkezet építése terén néhány nappal járnak előrébb. Elmondta, hogy a stadionban 180 hasonló vasbeton tartópillér lesz, és összesen 3400 vasbeton elemet építenek majd be. Tájékoztatása szerint a régi Albert Stadion utolsó elemei – így a székház – június-júliusra tűnnek véglegesen el.

Kubatov Gábor az MTI-nek elmondta, hogy a labdarúgócsapat az új szezonban is változatlan költségvetéssel működik majd, s továbbra is Ricardo Moniz vezetőedző irányításával, akit a futball megszállottjának nevezett, és legfőképpen pozitív hozzáállását emelte ki.
“Szeretnénk, ha pár éven belül teljesülhetne tízéves álmunk, s újra bajnokok lennénk” – tette hozzá Kubatov.

albert-stadion-2013

Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy az éves büdzsé továbbra is másfél milliárd forint lesz. Hozzátette: elégedettek Moniz munkájával, mert érkezésekor azt a célt tűzték ki, hogy a csapat az első ötben végezzen.

“Nem bántuk volna, ha Európa Liga-indulást jelentő helyre is odaérünk, de ez a terveinkben nem volt benne. Volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, hogy megvan, de mi rontottuk el, mert nem nyertünk meg olyan mérkőzéseket, amiket meg kellett volna” – fogalmazott.

A játékosállományt érintő változásokról szólva a vezérigazgató azt mondta: “Vannak olyan alappillérek, akikhez nem nyúlunk hozzá, de erősíteni mindenképpen fogunk. Böde Dani mellé mindenképpen kell egy másik típusú támadó, aki állandó veszélyt tud jelenteni az ellenfél kapujára és a védelem területén is erősítenünk kell.”

A labdarúgócsapat játékosai a bajnokság végeztével szabadságot kapnak, majd a tervek szerint június 24-én kezdik meg öthetes felkészülésüket a következő idényre.

Orbán: kihúztuk az országot a gödörből

A miniszterelnök szerint kormánya az elmúlt három évben kihúzta az országot abból a gödörből, amelybe a szocialisták lökték.

Az elmúlt három évben a kabinet gyakran ért el sikereket, alkalmanként azonban elbukott. Voltak ragyogó, váratlanul remek ötletei a kormánynak, ám voltak olyanok is, amelyekről kiderült, mégsem olyan remek ötletek – értékelte az elmúlt három évet Orbán Viktor miniszterelnök a Fókuszban a nemzeti érdek – A magyar modell az átalakuló Európában című csütörtöki budapesti konferencián.
Szavai szerint azt azonban nem lehet elvitatni kormányától, hogy megmozdította, és “kihúzta a napfényre” az országot abból a gödörből, amelybe a szocialisták lökték.

Ricint tartalmazó levelet kapott a New York-i polgármester

Az első laboratóriumi vizsgálatok szerint ricint tartalmazó levelet kapott Michael Bloomberg, New York polgármestere és Mark Glaze, a Polgármesterek az Illegális Fegyverek Ellen elnevezésű csoport igazgatója – közölte szerdán a New York-i rendőrség.

Közleménye szerint a Bloombergnek küldött fenyegető névtelen levél utalást tett a polgármesternek a fegyvertartás megszigorítása érdekében vállalt szerepére.
A még pénteken megtalált levelekkel kapcsolatba kerülő polgári alkalmazottakon nem mutatták ki a ricinmérgezés tüneteit. A küldeményt megvizsgáló rendőrök orvosi megfigyelés alatt állnak.

Öt autó csúszott egymásba az Erzsébet híd budai hídfőjénél

Öt autó csúszott egymásba Budapesten csütörtök reggel az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Budaörs felé vezető irányban.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta, hogy a ráfutásos balesetben az első járművet a mögötte haladó feltolta a hídfőnél lévő sávelválasztó korlátra. A baleset környékén nagy a torlódás.

Radioaktív öveket vontak ki a forgalomból

Radioaktívnak bizonyult öveket vont ki a forgalomból a divatcikkekkel online kereskedő Asos cég – számolt be róla a The Guardian című brit napilap.

radioaktiv-ovA fémszegecsekkel kivert öveket azt követően hívták vissza világszerte, hogy az egyikről egy amerikai határellenőrzéskor kimutatták: rákkeltő anyagot, Cobalt-60 szintetikus radioaktív izotópot tartalmaz. Az esetről jelentés készült, amelynek nyomán az Asos 14 országból 49 eladott darabot próbált visszaszerezni. Az azonban nem derült ki, hogy eddig hányat küldtek vissza a cégnek.

Az Asos – amelynek vásárlói között Michelle Obama amerikai first lady is szerepel – azt állítja, hogy a radioaktív öveket egy indiai beszállítójától kapta. Ám a brit lap által megtekintett dokumentumok szerint az Asos által eladott radioaktív öv leírása nem illik a cég által megnevezett indiai vállalat által gyártott termékek egyikére sem. A brit lap megjegyezte, hogy az Asos számos beszállítóval dolgozik.

Az Asos hangsúlyozta, hogy egyéb termékeinél nem fordult elő radioaktív szennyezettség.
Az estről készült jelentés szerint Indiában és a Távol-Keleten széles körben elterjedt a hulladékfémek feldolgozása hazai és külföldi piacra. A feldolgozás során viszont előfordul, hogy véletlenül radioaktív-szennyezett fém is keveredik a hulladék közé, így az ötvözet maga is radioaktívvá válik.

Egyetemi csalástanfolyam indult – tanároknak

A csalás fortélyairól indult egyetemi tanfolyam az Egyesült Államokban, de nem diákok, hanem tanárok számára a leleplezést segítendő.

vizsga-puskaA kurzus vezetője Bernard Bull, aki a wisconsini Concordia Egyetem oktatója. Bull szerint a hallgatók több mint fele csal valamennyire a vizsgákon, vagy diplomamunkája megírásában. A jelenség megelőzését a szaporodó netes egyetemi kurzusok még fontosabbá – és nehezebbé – teszik, elvégre ezeken otthon vesz részt a diák.
A leleplező tanfolyam sem helyhez kötött, a világhálón sajátíthatják el az egyetemi vizsgáztató tanárok, hogy miként lehetnek eredményesebbek a tudásról számot adás tisztaságának megőrzésében. A leggyakoribb csalás a plágium, a szellemi tulajdon lopása, a másolás a világhálóról és azután saját gondolatként való feltüntetése.
Bull szerint az igazán kemény dió annak leleplezése, ha a diák az “esszépiacon” vásárolja dolgozatát. Ilyenkor aktuális tematikus kérdésekkel kell kideríteni a turpisságot – adta hírül a BBC.

Vezeték nélküli magzati pulzoximétert készítettek a Műegyetemen

Stubán Norbert adjunktus mutatja a vezeték nélküli magzati pulzoximéter prototípusát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Elektronikai Technológia Tanszékének Szenzor és Mikrofluidika Laboratóriumában 2013. május 29-én.

Vezeték nélküli magzati pulzoximétert készítettek a MûegyA magzat vérének oxigén szintjét és pulzusát mérő készüléket a magzat kiskutacs fejfelületére helyezik el a vajúdás és a szülés ideje alatt. Segítségével azonnal észrevehető, ha a köldökzsinór a magzat nyakára tekeredik és gyors beavatkozással megmenthető az élete. Az eszköz előnye a hagyományos, vezetékes készülékekkel képest, hogy az anyát nem akadályozza a mozgásban, valamint a 100 forintos érme nagyságúra zsugorított mérőfej elektronikája nem kényelmetlen a baba számára sem.

MTI Fotó: Balaton József